A napi szükségletekhez igyekszik igazítani a menekültek ellátását, segítését a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Vecsei Miklós alelnök az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy segítőik a pályaudvarokon minden nap beszámolnak az aznapi történésekről, és rendre újabb és újabb kérdések, szükségletek merülnek fel.
Hangsúlyozta: a szeretetszolgálat elsősorban az egészségügyi ellátásra koncentrál, de a hideg beálltával az egyik mentőjüket vissza kell állítaniuk a hajléktalanellátás szolgálatába, a másikból lesz mobilrendelő.
"Felszerelünk egy másik mentőt, amely nem mentőként funkcionál majd, csak egészségügyi pontként. Ez viszi tovább az egészségügyi ellátásokat" - jelezte a szeretetszolgálat alelnöke.
Vecsei Miklós hangsúlyozta: mihamarabb megnyugtató megoldást kell találni a menekültek ellátásra, mert hamarosan kezelhetetlen lesz a helyzet.
"Nem tudjuk, hogy a menekültek száma mekkorára dagad, tehát hogy mennyire záródik le a nyugati határ, ami miatt egyre nehezebb lesz átjutni, és mennyien ragadnak bent nálunk. Most már időnként a háromezret közelíti a napi belépők száma, már azoké, akikről tudunk. Csak kezdjük el ezt a számot mondjuk csak tízzel beszorozni. Ezek akkora terhek, ahhoz viszonyítva, hogy mondjuk ötezres nagyságrend az, amit stabilan el tud látni a jelenlegi menekültügyi ellátórendszer, hogy mi itt tényleg azt reméljük, valakinek a fejében van gyors megoldás erre, mert ez itt naponta változhat" - fogalmazott a szeretetszolgálat alelnöke.
Vecsei Miklós hozzátette: érzékelhetően egyre több menekültnek jelent gondot a továbbutazás. A nyugati szigorítások már éreztetik hatásukat, sokan vannak, akik például egy-két hete a II. János Pál pápa téren rekedtek, és tovább nem tudnak menni, vagy nem mehetnek, de egyelőre halogatják a visszautazást.
"Azt gondolom, a szakma átlépett egy olyan küszöböt, hogy azt mondjuk: ezek nem feltétlen tudatos döntések. Tehát amikor teljesen világos, hogy az illető megfagy, ha az utcán marad, valamilyen eszközt kellene már a kezünkbe adni, hogy őt elmozdíthassuk. Aztán utána majd nézze meg valaki, hogy ez jogos volt-e vagy sem. De ha ott a helyszínen egy szakember azt mondja, hogy ha itt maradsz, meghalsz, azt nem lehet később azzal elintézni, hogy a hajléktalan ezt a segítséget nem fogadta el" - hangsúlyozta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke.
Hanganyag: Exterde Tibor, Seres Gerda