Újabb hitelfelvételi láz Magyarországon - lapszemle

Infostart
2015. augusztus 31. 07:47
A Magyar Nemzet arról ír, hogy újabb hitelfelvételi lázat indított be Magyarországon a rendkívül alacsony kamatszint. Kiterjesztené programját az ökumenikus segélyszervezet - írja a Napi Gazdaság.

Kiterjesztené programját az ökumenikus segélyszervezet - írja a Napi Gazdaság. A lap kiemeli, ha sikerül további forrásokat szerezni, akkor a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet akár tavaszig is tartana fejlesztő foglalkozásokat heti egy alkalommal a bicskei és a vámosszabadi befogadóállomáson migráns gyermekeknek.

A Magyar Nemzetben arról lehet olvasni, hogy tizenhat sportoló ellen folytatott nyomozást kábítószerekkel összefüggésben a rendőrség 2010 óta. Az Országos Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy a 2010 óta eltelt időben egyetlen esetet leszámítva minden ügyben marihuánával, illetve ezek hatóanyagaival történő visszaélés miatt nyomoztak. A rendőrség által regisztrált ügyekben még nem szerepel az a három kajakozó, akikről idén derült ki, hogy kokaint fogyasztottak.

A Népszabadság arról ír, hogy késve kapják meg a fizetésüket a Mezőcsáti Református Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanárai. A lap kiemeli, hogy az iskola hónapok óta súlyos anyagi gondokkal küzd. A térség fideszes országgyűlési képviselője, Tállai András államtitkár segítséget ígért, de a pedagógusok most már az intézmény sorsa miatt is aggódnak.

Az Index arról közöl cikket, hogy egy londoni egyetem munkatársai szerint a Csendes-óceán északnyugati részén 2004 óta nem voltak olyan heves viharok, mint amilyenekre idén lehet számítani. A kutatók most készítettek egy térképet, amelyen a különböző erősségű hurrikánok vonulási útvonalát lehet látni az elmúlt 160 évre vetítve.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy újabb hitelfelvételi lázat indított be Magyarországon a rendkívül alacsony kamatszint. Sokan vásárolnak befektetési céllal ingatlant, a szakemberek azonban arra figyelmeztetnek, hogy az eladósodásból hamarosan ugyanakkora probléma lehet, mint amelyet korábban a nemrégiben kivezetett devizahitelek okoztak. A mostani kamatszint ugyanis majdnem biztosan tarthatatlan a jövőben, így a kamatok emelkedésével a törlesztőrészletek is felmennek majd.
A tavalyi évhez hasonlóan az idén is hárommilliárd forint áll rendelkezésre a szociális célú tüzelőanyag-programra - írja a Napi Gazdaság. A program idei pályázata most nyílt meg, a kiegészítő támogatásra azok az önkormányzatok pályázhatnak, amelyeknek a lakosságszáma a január elsejei adatok szerint nem haladja meg az ötezer főt.

A Népszabadságban arról lehet olvasni, hogy az orosz Vnyesekonombank és a Roszatom vezetői is szerepelnek az Oroszország ellen bevezetett uniós szankciók alanyait felsoroló tiltólistán. A magyar kormány vitatja, hogy ez a tény akadályozná a paksi bővítést. A lap kiemeli, hogy az EU-s szankciókkal sújtott orosz bank finanszírozná a magyar atomerőmű bővítését.

Az Index videdó-riportot készített a most bezáró Jégbüféről és az ott huszonkilenc éve dolgozó Dér István cukrászról, aki a hely híres gofriját készítette. Az összeállításból kiderül, hogy most bezáró Jégbüfébe a világ minden tájáról érkeztek vendégek, a többi között a híres gofri miatt is.

A Portfolio arról közöl cikket, hogy máig 8 ezer milliárd forintos Európai Uniós támogatást használt fel a magyar állam. A portál szerint ez azt jelenti, hogy 2007-2013-as uniós ciklusból az utóbbi egy év alatt mintegy nettó 2000 milliárd forintnyi EU-támogatás áramlott a magyar gazdaságba, ami a becsült nominális GDP kb. 6%-át, rendkívül magas arányt jelent.

A Pénzcentrumon arról lehet olvasni, hogy a tartósan külföldön élő magyaroknak érdemes lehet a célországban bankszámlát nyitni, hiszen ezzel jelentősen olcsóbbá tehetik a bankolást, a számlanyitás szabályai azonban országonként eltérhetnek. A portál összeállításából kiderül, hogy mire van szükségünk a külföldi számlanyitáshoz.

A Napi.hu arról ír, hogy az európai első osztályú irodapiacon a kihasználatlanság várhatóan a 2009-es szintre esik vissza 2016 végére és tovább csökken az évtized végéig. Szakértők szerint Európa nagyvárosaiban az irodafejlesztések nem tudnak lépést tartani a gazdasági növekedés miatt bővülő kereslettel, így szinte minden irodapiacon a csökkenő kihasználatlanság és gyorsuló bérleti díj-növekedés lesz jellemző a következő öt évben.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást