Még iskolakezdés előtt megérkeznek a segélycsomagok a gyerekekhez

Infostart
2015. augusztus 28. 18:25
Pénteken kezdi a tanszercsomagok kiszállítását a rászorulóknak az Ökumenikus Segélyszervezet. A csomagokban lehetnek füzetek, tollak, iskolatáska, vagy akár ünneplő ruha is, a cél a személyre szabott segítségnyújtás - mondta az InfoRádiónak a szervezet kommunikációs igazgatója.

Az Ökumenikus Segélyszervezet az elmúlt hetekben nagyon szorgalmasan gyűjtötte az adományokat. A célkitűzésünk az, hogy ezer rászoruló gyerekhez már az első becsengetés előtt eljussanak a segélycsomagok. Gyerekenként tízezer forint értékben segítünk új és jó minőségű tanszerekkel. Az utolsó napokban már folyamatosan zajlik a csomagok összeállítása és kiszállítása - közölte Gáncs Kristóf.

Pénteken a soroksári országos segélyközpontból indulnak el postaautóval az ország különböző pontjaira a csomagok. Természetesen maga az adománygyűjtés is zajlik még a 1353-as segélyvonalon, illetve azok a segélyakciók, amelyek nem Magyarországon belül, hanem a határainkon túl zajlanak, azok is ezekben a napokban történnek. Például Kárpátaljára pénteken több mint száz gyerekhez érkezik meg a tanszercsomag, a jövő hét elején pedig Erdélyben is több mint száz gyerek kaphat a magyarországi adományokból - mondta az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

Már negyedik éve van az "Iskolakezdés együtt" segélyakció, amelynek részeként célkitűzésünknek az is, hogy már az első becsengetés előtt mindenkihez megérkezzenek a csomagok - így van ez Kárpátalján is. Egyedül Erdélyben van egy hét eltolódás, mert ott egy héttel később kezdődik a tanév - részletezte.

Személyre szabottan, így mindenkinek a korosztályához és a szükségleteihez mérten szeretnénk segíteni. Így sok esetben a klasszikus tanszerek mellett - a ceruza, a füzet és a körző mellett - az ünneplő ruha vagy akár egy tornacipő is lehet a csomagban annak függvényében, hogy az adott családnak mire van szüksége - emelte ki az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást