Szeneczey Balázs, a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes a sajtótájékoztatón kiemelte, heteken belül 36 darab új trolibusz áll forgalomba Budapest útjain. Ha a későbbiekben sikerül újabb forrásokat bevonni, akkor további 72 jármű érkezhet majd a főváros útjaira. A mostani beruházás 5,7 és 5,8 milliárd forint közötti összeget ölel fel.
Szeneczey Balázs kiemelte, a cél az, hogy az új buszok beszerzésével a közösségi közlekedést vonzóbbá és élhetőbbé tegyék az autósok számára is. Hangsúlyozta, fontos szempont volt, hogy környezetbarátak legyenek ezek a járművek.
A főpolgármester-helyettes hozzátette, a csuklós trolibuszok 104, a szóló buszok pedig 64 utast szállíthatnak majd.
Szeneczey Balázs a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a trolibusz-beszerzések mellett a kötöttpályás fejlesztések is kiemelt helyen vannak a beruházások között.
Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy a típusengedélyeket már megkapták a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól augusztus 18-án és az év végéig minden apró hibát kijavítanak, ez azonban nem akadályozza azt, hogy egy-két héten belül már használják ezeket a járműveket.
Dabóczi Kálmán elmondta, először a 74-es trolibusz vonalán állnak forgalomba a most beszerzett járművek, idővel pedig minél több vonalon használhatók lesznek majd, főleg a belváros és Zugló területén járnak majd ezek, a vezérigazgató-helyettes szerint Ferrari-piros trolibuszok.
Hanganyag: Szabó S. Gergõ