Az MSZP és az LMP ellenzi, a Jobbik támogatja a honvédség bevonását

Infostart
2015. augusztus 26. 19:23
Az MSZP és az LMP ellenzi a Jobbik viszont támogatná a honvédség bevetését az illegális határátlépőkkel szemben.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a magyar-szerb határ közelében kellene nagy befogadóképességű menekült-táborokat kialakítani és a készenléti rendőrség, valamint a polgári védelem egységeit kellene a területre vezényelni.

"A magyar honvédség bevetésének ötlete a déli határokon egyértelmű jele annak, hogy Orbán Viktor kormánya politikai értelemben megbukott és teljesen alkalmatlan a menekült-válság kezelésére. Az alaptörvény és a honvédelmi törvény szabályai szerint nem lehet bevetni a Magyar Honvédséget békeidőben, az ország területén lévő konfliktusokba."

Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője azonban nem sokkal a fideszes Németh Szilárd sajtótájékoztatója előtt jelentette be, hogy pártja az alaptörvény módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy a honvédséget jogi bizonytalanság nélkül mozgósítani lehessen a határok védelmére. Az N1TV felvételét hallják.

"Olyan eszközöket szeretnénk biztosítani a honvédség számára, amely élet, emberi élet kioltására nem alkalmas, de arra viszont igen, hogy megállítsa a határainkhoz érkező bevándorlókat. Ez lehet akár könnygáz, lehet vízágyú, lehetnek egyéb eszközök, a lényeg az, hogy Magyarország határain ne jöhessen át bevándorló."

Meszerics Tamás, az LMP Európai Parlamenti képviselője viszont nem tartotta indokoltnak a Honvédség bevetését.

"Bármilyen kényszerítő eszköz alkalmazása az illegális határátlépő, de menedéket kérőkkel szemben az beleütközik a genfi konvencióba, 1951-es genfi konvenció 32. szakaszába."

Meszerics Tamás hozzátette, hogy az LMP parlamenti frakciója később hozza meg döntését.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást