A VII. kerületben lesz az új tranzitzóna

Infostart
2015. augusztus 26. 18:09
Új tranzitzónát nyit a főváros az illegális bevándorlóknak, a jelenlegi hármat pedig körülbelül két héten belül bezárja a pályaudvarok mellett.

A VII. kerületi Verseny utcában, a Puskás Ferenc Stadion közelében, egy korábbi piac helyén lesz a migránsok új tranzitzónája a fővárosban - jelentette Tarlós István főpolgármester az M1 műsorában.

"Nem akartunk túl távol kerülni a pályaudvaroktól, hátha mégis sikerül távozásra serkenteni őket. Ez a terület minden szempontból alkalmasnak látszik erre a funkcióra."

A főpolgármester hozzátette, hogy az új tranzitzóna nagyjából ezer ember befogadására lesz alkalmas. A Keleti, a Déli és a Nyugati pályaudvaroknál működő állomásokat bezárják, de nem azonnal.

"Nem egyidejű lesz a nyitás és a bezárás, mert a nyitás után a Nyugati pályaudvar mellett még pár napig fenntartjuk, tartalékképpen a lehetőséget."

Tarlós István bízik abban, hogy Vattamány Zsolt hetedik kerületi polgármester nem gördít akadályt az új tranzitzóna létrehozása elé.

"A korábbi, Keleti pályaudvar előtti helyszín ellen sem tiltakozott a polgármester, aki egyben fővárosi képviselő is. Nagyon remélem és biztos vagyok benne, hogy ebből különösebb feszültség nem fog származni, egyébként a terület nem az övék."

A bevándorlók ellátásáról gondoskodó Migration Aid egyik vezetője, Zsohár Zsuzsanna korábban azt mondta az InfoRádióban, hogy egyetért a tranzitzónák összevonásának tervével, igaz, ő a Nyugati pályaudvar melletti területet javasolta erre a célra.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást