Orbán Viktor értékelte a kormányzati munkát

InfoRádió / MTI
2015. augusztus 25. 16:10
A teljes államapparátustól nagyon sok és odaadó munkára van szükség ahhoz, hogy Magyarország sikeresen tudja végbevinni és a mindennapok részévé tenni a polgári berendezkedés programját - erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a keddi budapesti kormányzati konferencián, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár tájékoztatása szerint.

Giró-Szász András az MTI kérdésre elmondta: a kormányzati konferencia a miniszterelnök nyitóbeszédével kezdődött, amelyben egy világos és egyértelmű pályát vázolt föl 2010-től napjainkig.

"2010-ben Magyarország Görögországgal egyetemben egy gazdasági, pénzügyi és társadalmi válság kellős közepén volt. Az elmúlt 4 év kormányzati gazdaság-, és társadalompolitikája kellett mindahhoz, hogy mára a kifejezetten jó gazdasági mutatóink jellemezzenek bennünket. Azonban még sok teendő van ahhoz, hogy Magyarország ne csak azt mondhassa el magáról, hogy Görögországgal ellentétben sikeresen elkerülte a gazdasági és társadalmi csődöt, hanem azt is, hogy sikeresen tudta végbevinni és a mindennapok részévé tenni a polgári berendezkedés programját. Ehhez azonban még mindnyájunktól - a teljes államapparátustól - nagyon sok és odaadó munkára van szükség" - idézte Orbán Viktor gondolatait Giró-Szász András.

A kormányzati konferenciáról szóló sajtóértesülésekkel kapcsolatban az államtitkár az MTI kérdésére azt válaszolta, hogy a miniszterelnök semmilyen kormányzati személyi kérdésben, sem tárcákat, sem konkrét személyeket illetően semmilyen megjegyzést nem tett a konferencián.