Felkészültek a bíróságok a családi csődvédelem bevezetésére

Infostart
2015. augusztus 14. 15:31
Szeptember elsején lép életbe a magáncsődről szóló törvény. A kormány még június végén döntött erről. A törvény szerint az adósok ezt az eljárást a hitelező banknál kérhetik - mondta az InfoRádiónak Makai Mária, a Veszprémi Törvényszék polgári kollégiumának vezetője.

Nagyon részletesen írja le a törvény azokat a feltételeket, amelyeknek meg kell felelniük az adósoknak. Az első az, hogy az adósnak mindenképpen deviza vagy deviza alapú kölcsönszerződés vagy lízingszerződésnek kell fennállnia 2015. április 30-án. Végrehajtási eljárásnak kell folyamatban lennie, és olyan jelzálogjoggal terhelt lakóingatlanának kell lennie az adósnak vagy az adóstársnak, amely ténylegesen bejelentett lakóhelye - ismertette Makai Mária.

A törvény szerint kell egy olyan minimum adósságnak lennie, ami miatt ez a nagyon bonyolult eljárás elindulhat. Azoknak, akiknek nincsen két millió feletti tartozásuk, illetve 60 millió forint feletti lenne, azok nem vehetik igénybe ezt az eljárást - tette hozzá.

A polgári kollégium vezetője kiemelte: elsősorban az úgynevezett főhitelezőnél kell kérni az eljárást, az adós bírósághoz közvetlenül nem fordulhat. Főhitelező lesz az, aki először megvizsgálja, hogy a kérelemben foglaltakat tudja-e teljesíteni. Amennyiben úgy ítéli meg, hogy valamilyen oknál fogva nem teljesíthető, akkor a Családi Csődvédelmi Szolgálatnak küldi meg az iratokat, aki a bírósához fogja a későbbiekben felterjeszteni. Mindenképpen a csődvédelmi szolgálaton keresztül kerülhet csak bíróságra az ügy - magyarázta.

A Családi Csődvédelmi Szolgálat egy újonnan felálló szervezet. Az állam magára vállalta azt a nehéz feladatot, hogy a természetes személyeket segíti az adósságrendezési eljárásban. A későbbiekben pedig a pénzügyi rendezési tervet is ő készíti el - ismertette Makai Mária.

A Családi Csődvédelmi Szolgálatnál dolgozó három tag segíti az adósokat. Õk azok, akik előterjesztik a bíróság előtt, hogy milyen pénzügyi-gazdasági alapjai vannak az adósnak, milyen bevételei vannak, és ebből mi látszik teljesíthetőnek. A bíróság ezt fogja megvizsgálni, és ez alapján hozza a döntését - részletezte.

Szeptember 1-jén lép életbe a törvény. A bíróságok már a törvény hatályba lépésétől kezdve készülnek az eljárásokra. Úgy gondoljuk, hogy körülbelül tízezer ügy fog érkezni elsősorban a bíróságokhoz, de ezek nem egyszerre, hanem ütemezve fognak jönni, tehát fel fogjuk tudni dolgozni az ügyeket - mondta a Veszprémi Törvényszék polgári kollégiumának vezetője.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást