Túlzsúfoltak már a befogadó-állomások

Infostart
2015. augusztus 12. 18:26
Idén már több mint 111 ezer menekült érkezett Magyarországra a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adatai alapján. Ez háromszor több a tavalyi adatokhoz képest. Végh Zsuzsanna, a szervezet vezetője az InfoRádiónak elismerte, hogy a befogadó-állomásokon már a kapacitást meghaladó számban helyezik el a migránsokat.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója szerint a Magyarországra érkező migránsok nagy része rövid ideig tartózkodik az országban. Végh Zsuzsanna az InfoRádiónak azt mondta: megfelelően gondoskodnak az ide érkezőkről.

Általában csak néhány napot vagy hetet töltenek Magyarországon az ide érkező menekültek - jelezte a főigazgató.

Végh Zsuzsanna szerint a migránsok úticélja elsősorban a skandináv államok és Németország . A szakember hozzátette: az elsődleges regisztrációs időszak során is megfelelő ellátásban részesülnek az ideérkezők.

A főigazgató-asszony megköszönte a civil szervezetek segítségét, ugyanakkor arra kérte őket, hogy a menekülteket a táborokba való eljutásban segítsék. Ugyanis az állami hivatal ott tudja részükre biztosítani a megfelelő egészségügyi és étkezési ellátást.

Mindeközben tegnap az ORFK az InfoRádiónak megerősítette a Népszabadság azon információját, hogy biztonsági őrök toborzásába kezdett a Belügyminisztérium az új menekülttáborok őrzésére. Egy korábbi kormánydöntés értelmében a tárca 1358 fegyveres biztonsági ember felvételére kapott felhatalmazást és költségvetést. A rendőrség e hét péntekig várja a jelentkezéseket. A munkába állás időpontja pedig október elseje.

Idén eddig már több mint 111 ezer menekült érkezett Magyarországra a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adatai alapján. Ez háromszor több a tavalyi adatokhoz képest. A szervezet vezetője az InfoRádiónak elismerte, hogy a befogadó-állomásokon a kapacitást meghaladó számban helyezik el a migránsokat.

Európai összehasonlításban is rendkívüli mértékű a növekedése a Magyarországra érkező migránsok számának - mondta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója. Naponta 1500-1600-an érkeznek, de volt már magasabb is ez a szám.

Végh Zsuzsanna elismerte, hogy nagyon zsúfoltak a magyar menekült-táborok. 
"A befogadókapacitást meghaladó mértékben helyezünk el menedékkérőket a különböző befogadóállomásokon. Kellett bővíteni a befogadó-kapacitást úgy is, hogy a kőépületek mellett elhelyeztünk konténer-házakat és sátrakat is felállítottunk" - számolt be. 

A főigazgató ezzel is indokolta, hogy két új sátor-tábort is meg kell nyitni.
"Jelenleg 4000-4500 fő tartózkodik naponta az intézményekben, ami azt is tükrözi, hogy nagyon gyorsan cserélődnek a lakók a különböző intézményekben. Magyarország tranzit-jellege ugyanis változatlanul meghatározó: naponta sokan elhagyják az intézményeket, vagy meg sem érkeznek oda a regisztrációjukat követően" - mutatott rá Végh Zsuzsanna.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást