A rendőrök már Marcsika nyomában vannak - lapszemle

Infostart
2015. augusztus 12. 06:33
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy már nyomon vannak a rendőrök a felszámolás alatt álló karcagi Kun-Mediátor Kft. szökésben lévő vezetője, Marcsika ügyében. Az Index.hu arról ír, hogy a Magyar Helsinki Bizottság beperli a józsefvárosi polgármestert, aki ennek áll elébe.

A Népszabadság "Kövér nem bújik csigaházba" címmel közöl összeállítást, amelyben arról olvashatnak, hogy a házelnök biztosan indul a Fidesz választmányi elnöki posztjáért a párt őszi kongresszusán. Az egyik kormánypárti csúcspolitikus szerint ugyanis nem kell túlzott jelentőséget tulajdonítani Kövér László érzelmi kitörésének nevezett kijelentésének, miszerint már "végképp nem érdekli a Fidesz".

Az Index.hu arról ír, hogy a Magyar Helsinki Bizottság beperli a józsefvárosi polgármestert. Szerintük ugyanis múlt hét kedden Kocsis Máté egy Facebook-bejegyzésben durván általánosító, gyűlöletkeltő kijelentéseket tett a II. János Pál pápa téren tartózkodó migránsokról. A Fideszes politikus erre úgy reagált: teljesen mindegy, hogy melyik, Soros György által pénzelt, álcivil "jogvédő" szervezet perel be, mindig Magyarország, a magyar emberek és a józsefvárosiak érdekei mellett fogok kiállni.

A Magyar Nemzet szerint módosítana a fegyvertörvényen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A magyar szabályozás ugyanis csak a törvényben meghatározott célokra - sport, vadászat, önvédelem és szolgálatteljesítés - engedélyezi az éles lőfegyverek tartását. A régi, kiemelkedő eszmei értékkel bíró fegyvereket ezért az esetek jelentős részében hatástalaníttatni kell, ami viszont egyet jelent a tönkretételével.

A Napi Gazdaságból megtudhatják, hogy a tinédzserek fele alkohollal lazul. A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet egy uniós pályázat keretében azokat a motivációs tényezőket igyekszik megtalálni, amelyekkel rávehetőek az életmódváltásra a nagyivók mellett a túlsúlyosak és a dohányosok.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy már nyomon vannak a rendőrök a felszámolás alatt álló karcagi Kun-Mediátor Kft. szökésben lévő vezetője, Dobrai Sándorné ügyében. Állítólag már tudják, melyik országban bujkál "Marcsika", csak a pontos tartózkodási helyéről nincsenek információk.

A Népszabadság beszámolója alapján élet és halál között lebeg az egyik budapesti kórházban az a négyéves szír kisfiú, aki valószínűleg a szíriai Aleppót ért bombázásokban sérült meg. A kétgyerekes család augusztus 2-án kelt át a görög-macedón határon.

A Napi.hu szerint öt év alatt mintegy 30 millió dollárt, azaz mintegy nyolc és félmilliárd forintot keresett egy hackereket alkalmazó banda azzal, hogy értékes vállalati közleményeket loptak el, s ezt felhasználva kereskedtek bennfentesen az érintett vállalatok részvényeivel. Elkapták őket.

Az Index.hu arról ír, hogy megalomán luxusmagaslesnek tűnő építmény borzolja a helyi vadászok idegeit Szarvasnál. Hivatalosan senki sem akar mondani róla semmit, az önkormányzat, a nemzeti park nem tud róla. Az állítólagos építtető helyi vállalkozó az informátor nevét követelte a hírportáltól a nyilatkozat fejében.

A Portfolio megkapta a NAV-tól a korábban hiányzó online pénztárgépekből kinyert forgalmi adatokat júniusig bezárólag. A heti adatokból továbbra is az olvasható ki, hogy fokozatosan bővül a kereskedelmi forgalom. Azt azonban nem tudni, hogy ez mennyiben köszönhető a fehéredésnek és a tavaszi, illetve nyári általános keresletbővülésnek.

A Népszabadság szerint ötmilliárd forintból fejlesztette Tippmix-oldalát a Szerencsejáték Zrt., ám ebbe nem fért bele, hogy online is lehessen fogadni. Ennek ellenére a sportfogadás már messze a legjövedelmezőbb üzletága a vállalatnak, az ötös lottó csak a második.

A Napi Gazdaság a nemzetgazdasági tárca miniszterhelyettesének tájékoztatása alapján arról számol be, hogy elindulása óta idén júniusban oltalmazta meg a legtöbb állást a munkahelyvédelmi akcióterv. Az adókedvezményt nyújtó szabályrendszer a versenyszféra nagyjából 850 ezer dolgozójának kenyérkeresetéhez járult hozzá.

A Magyar Nemzet szerint legalább százmillió forintot spórolhatott volna a Magyar Nemzeti Bank alapítványa, ha egy másik ingatlanos cégen keresztül vett volna meg egy svábhegyi luxuskastélyt. A lap megjegyezi: az impozáns rezidenciától nem messze található Matolcsy György jegybankelnök villája.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG:
LAPSZEMLE 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
LAPSZEMLE 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
GAZDASÁGI LAPSZEMLE
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást