Nem minden helyiség klimatizált a felújított kórházakban - lapszemle

Infostart
2015. augusztus 11. 06:36
A Napi Gazdaság azt írja, hogy még a nemrég felújított, illetve épített kórházakban sem klimatizált minden helyiség. A Népszabadságban az olvasható, hogy már toborozzák a fegyveres őröket a magyar-szerb határon emelt kerítéshez. Az Index arról számol be, hogy nagyon komoly átszervezést jelentett be a Google alapítója.

A Magyar Nemzet szerint nehéz helyzetben vannak azok az édesanyák, akik nem tudják szoptatni kisbabájukat, mert túl kevesen ajánlják fel a felesleges anyatejüket. Pedig az állam literenként 1800 forinttal támogatja a leadást - olvasható a lapban.

A Napi Gazdaság azt írja, hogy még a nemrég felújított, illetve épített kórházakban sem klimatizált minden helyiség, ezért az orvosoknak és a nővéreknek elviselhetetlen hőségben kell helytállniuk.

A Népszabadságban az olvasható, hogy már toborozzák a fegyveres őröket a magyar-szerb határon emelt kerítéshez, miközben az állam egészségügyi intézményei csak megkésve léptek be a menekültek ellátásába.

Az Index arról számol be, hogy nagyon komoly átszervezést jelentett be a Google alapítója. Larry Page és társa, Sergey Brin átkerül az Alphabet élére, amely a teljes vállalati struktúráért felel. A Google vezérigazgatója Sundar Pichait lett.

A napi.hu azt írja, hogy idén az első hét hónapban csaknem 81 ezer ingatlan cserélt gazdát, szemben a tavalyi 55 ezerrel. A budapesti vevők 30 százaléka befektető volt.

A Portfolio oldalán az olvasható, hogy egyre többen adják ki évek helyett csak pár napra a lakásukat. Jelentős részük feketén teszi ezt, amivel milliós bírságot kockáztat.

A Pénzcentrum arra hívja fel olvasói figyelmét, hogy sokan utólag is igényelhetik a Családok Otthonteremtési Kedvezményét, és ezzel jelentősen csökkenthetik a törlesztőrészleteiket.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást