A Dürer-kertben lesz a cirkusz? - lapszemle

Infostart
2015. augusztus 10. 08:22
A Magyar Nemzet arról ír, hogy a Városliget szomszédságában lévő Dürer kertre az állam most az új cirkusz egyik lehetséges helyeként tekint. Az Index cikkéből kiderül: Ukrajna feketelistára tette Gerard Depardieu-t, így az országban nem játszhatók a filmjei.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy több tízezer forintos bérkiegészítést kapott a napokban a szociális ágazat mintegy 63 ezer dolgozója. A kiegészítés mértéke bruttó 1650 és 68 ezer forint között változik. A bérkiegészítés központjában a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező, valamint a többéves tapasztalattal rendelkező szociális dolgozók állnak.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: továbbra is illegális keretek között él Svédországban az a fiatal magyar árva lány, akinek nagynénje azért harcol, hogy ne toloncolják vissza Magyarországra unokahúgát. Wilhelm Fruzsinát be tudnák jelenteni a család svéd vállalkozásához, ám ezzel úgy tűnik, az utolsó pillanatig várnak. A céget magyarországi megrendelések is segítik.

Az Index összeállítást közöl az első afgán pilótanő életéről. Niloofar Rahmani hiába vált hazája emblematikus alakjává, hiába tüntették ki az Egyesült Államokban, hazájában családját ellehetetlenítik, fenyegetik, így a lány feladta pilótaálmait.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy a Városliget szomszédságában, az Ajtósi Dürer soron működő Dürer kertre, amely épületében korábban szerzetes rend és iskola, a szocializmusban pártiskola működött, az állam most az új cirkusz egyik lehetséges helyeként tekint. A lap összeállítást készített az intézmény mai mindennapjairól, kiemelve: az ott alkotók nem örülnek a hírverésnek.

Az Index cikkéből kiderül: Ukrajna feketelistára tett 14 orosz színészt és más művészeket, köztük a francia származású, de 2013-ban orosz állampolgárrá lett Gerard Depardieu-t is, így az országban már nem játszhatók olyan filmek, amelyekben a listán szereplő művészek szerepelnek. Depardieu-t korábban Putyin rendszerének támogatójaként öt évre kitiltották Ukrajnából.

A Napi Gazdaság cikke szerint csaknem 1700 áfacsalást tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az elmúlt másfél évben, összesen 120 milliárd forint értékben. A legtöbb szabálytalanságot Budapesten és Pest megyében találták az ellenőrök. A legnagyobb mértékű csalásokat ugyanakkor a nyugat-dunántúli régióban leplezték le.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy közel 115 millió forintot költöttek benzinre és autóik javítására a kormányzati vezetők az év első hat hónapjában. A Parlament honlapján közzétett táblázat adatai szerint jelenleg 144 szolgálati jármű van forgalomban. A Miniszterelnökség például 21 millió forintot, az Emberi Erőforrások Minisztériuma 18 millió forintot számolt el benzinköltségre.

A Portfolio összeállításából kiderül: az elmúlt hónapokban a feltörekvő devizák újabb jelentős gyengülésen mentek keresztül a dollárral szemben, az elemzők szerint ennek köszönhetően a forint jelenleg is mintegy hét százalékkal alulértékelt. Mindezek ellenére a szakértők továbbra is úgy gondolják: gyengék maradnak a vizsgált devizák az év második felében is.

A Napi.hu cikke szerint súlyos pozitív és negatív tanulságokkal szolgál Németország zöldenergia-programja az Obama-adminisztrációnak, amely éppen a napokban hirdette meg saját hasonló kezdeményezését. A németek mára áramfelhasználásuk több mint negyedét megújuló forrásból állítják elő.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG:
LAPSZEMLE 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
LAPSZEMLE - GAZDASÁG
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást