Idősek, külföldön élő magyarok segítenek a migránsoknak a Keletiben

Infostart
2015. augusztus 7. 20:30
Vízcsapokat szerelt fel a Fővárosi Vízművek a Keleti Pályaudvar melletti aluljáróban, ahol több száz illegális bevándorló lakik. Iráni, szíriai, pakisztáni, afganisztáni és koszovói családok várnak itt arra, hogy elfoglalhassák a számukra kijelölt tranzitzónát, hogy aztán bekerüljenek egy befogadó állomásra, és tovább utazhassanak Nyugat-Európába. "Amiben tudok, próbálok segíteni" - mondta az InfoRádiónak egy idős magyar hölgy, aki unokái játékait hozta éppen a várakozó migráns gyerekeknek.
Mezítlábas pakisztáni kisfiú hallgatja tátott szájjal a Keleti Pályaudvar aluljárójában az utcazenész hegedűjátékát. A Schindler listája című holokauszt-film dallama messzire visszhangzik a falak között. Néhány méterrel odébb egy cigány muzsikus tisztelettudóan leereszti a vonóját. Nem akar belejátszani a zsidósiratóba, inkább megszólít.

"Te riporter vagy? Szegények bajban vannak, nincs ennivalójuk semmi."

Arról a legalább kétszáz illegális bevándorlóról beszél, akik a szürke beton árnyékában fekve próbálják túlélni a 40 fokos forróságot.

"Támogatni kell őket, a kormány intézkedjen!" - tette hozzá.

A Schindler listája közben véget ér, már a Titanic főcímdala szól. Ez már nem érdekli a pakisztáni kisfiút. Már egy idős hölggyel focizik, aki törött bokával is örömmel száll be a játékba.

"Gál Judit vagyok. Nagyon sok oka van, hogy miért segítek, többek között emberségből. Kicsit tartok attól, hogy ha éhes egy ember, sok mindent elkövethet, akár lopásról van szó, esetleg komolyabb dolgokról, ami szeretnénk, ha nem következne be. Szeretnénk, ha mindenki jól érezné magát. Mindenki egyforma nálunk most, mindegy, hogy Pakisztánból, Afganisztánból, bármelyik országból jött, segítünk, mi magyarok. Nem akarjuk, hogy olyasmi bekövetkezzen, mint sajnos Franciaországban, ahol kamionokat törtek fel éhségükben az emberek."

A Keleti Pályaudvarnál is lesz egy úgynevezett tranzitterület, ugyanúgy, ahol a Délinél és a Nyugatinál is. Ez megoldás?

"Persze, arra vigyázni kell, hogy kik kapja meg a pénzt, ha erre pénzt adnak, vagy ki fogja osztani az élelmiszert, amit szét kell osztani, hogy az biztos odakerüljön, és biztos azt a célt szolgálja, ami az elgondolás. Majd meglátjuk, hogy hogy fog ez működni. Remélem, hogy jól."

A bevándorlóknak szerényebb, de konkrétabb reményeik vannak.


Egy koszovói férfi kendőt terít a kisbabájukat szoptató feleségére, és tört angolsággal meséli, hogy minél hamarabb Németországba szeretnének jutni. Egy szír férfi a pénzesebb migránsokra utazó taxis hiénákra panaszkodik, egy iráni fiatalember pedig örül, hogy a Fővárosi Vízművek sárga mellényes emberei kihúztak egy vastag tömlőt, és vízcsapokat szereltek fel a végére. A hangulat békés, a közterület felügyelet és a kerületi őrség emberei fel-alá sétálnak, az FKF munkatársai folyamatosan takarítanak. A nagy karitatív szervezetek és az egyházak önkénteseit ezúttal sehol sem látom, érkezik viszont egy magyar család.

Látom, hogy vizet és ételt osztanak. Valamilyen szervezethez tartoznak, vagy csak magánemberek?

"Csak magánemberként, mert jól mennek a reformok, ezért jut másoknak is, aki rászorul."

Miért érezték fontosnak, hogy ki kell jönniük, és segíteniük kell itt a Keleti Pályaudvarnál a menekülteknek?

"Úgy gondolom, hogy ez egy népvándorlás, azt hiszem, mi magyarok is vándoroltunk, elég magyar hagyta el Magyarországot a II. Világháború után és '56 után rajtunk is segítettek, mi is külföldön élünk. Ez a minimum, amit megtehet az ember."

Mit szól ahhoz, hogy úgynevezett tranzitterületeket jelölnek majd ki a Kelti, a Déli és a Nyugati Pályaudvarnál? És a főváros tájékoztatás szerint lesz wc, zuhanyzó, illetve természetesen a rendőrség, a polgárőrség, a Bevándorlási Hivatal munkatársai és állítólag az önkéntesek is ott lesznek. Ez megoldás lehet?


"Szerintem ez egy tüneti kezelés, de ha ezt tényleg megteszik, ennek örülni fogok, ez a minimum, amit megérdemelnek az emberek, bárki, bárhonnan jöjjön. Ezt szeretném látni, és nem a kerítést."

Az aluljáró művésze már a Jurassic Park főcímdalát hegedüli, amikor egy afganisztáni családot szólítok meg. Õk nem beszélik az angolt, és nem beszélem a pastut, ezért csak néhány pogácsát tudok nekik adni - nem tepertőset, hiszen nem ehetnek disznózsírral készült ételt. Egy idős magyar hölgy áll mellettük, játékot hozott a gyerekeknek, a napszemüvegén keresztül is látszik, hogy sír.


"Bocsánat, de nekem is vannak unokáim, az ő játékaikat hozom. Belegondolni is rossz abba, hogy mi lenne, ha nálunk is valami hasonló történne. Ha én itt most tudok segíteni, akkor ez most nekem lelkiismereti kérdés."

Bizonyára hallott róla, hogy itt a Keleti Pályaudvarnál, illetve a Délinél és a Nyugatinál is úgynevezett tranzit területeket alakítanak majd ki. Ezt jó megoldásnak tartja?

"A semminél több, legalább a higiénés helyzetet, a fürdés, a zuhanyozást, a wc-t legalább javítják. De gondolom, nem ez lenne a végső megoldást. Ami azt illeti, ahogy hallottam, ezt a fővárosi közgyűlés szavazta meg, ami elsősorban az állam feladata lenne. De a rosszhoz képest jónak tartom."

Mi lenne az optimális megoldás, ha egyáltalán van olyan?

"Ezt az EU-s nagy politikusok sem tudják, én pedig ebben egy kis porszem vagyok. Ezzel nem is foglalkozom, én csak a mindennapi élet során, amiben tudok, próbálok segíteni játékkal, ruhával, pénzzel - volt már, hogy adtam - de ez a legnagyobb öröm, amikor a gyerek mosolyát látom."

A Keleti Pályaudvar közben éli a maga megszokott életét, utasok ezrei hömpölyögnek, a tranzitterület határainak egyelőre nyoma sincs. Néhány helyen lenget csak piros-fehér szalagot a szél, az üzletek cigarettázó munkatársai már kijelölték a saját zónáikat. A betonon krétarajzok és két felirat: "Tolerancia", "Be Happy".

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást