Óvónők vezetik a digitális világba a gyerekeket

Infostart
2015. augusztus 6. 17:54
Az óvópedagógusok és a tanítók digitális felkészítését segíti elő az a program, amelyet kísérleti jelleggel az egri Eszterházy Károly Főiskola Comenius karán vezetnek be. A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet főigazgatója az InfoRádiónak azt mondta: cél, hogy a 3 és 12 év közötti gyerekek egészséges módon igazodjanak el a digitális világban.

"A "preschool" a legtöbb országban azért van ötéves korban, hogy a gyerekeket felkészítse az iskolára, ahol már komplett oktatás tervek, méghozzá digitális tervek várják. Az óvodának is feladata ezt előkészíteni. De ettől nagyon messze vagyunk, ezért gondoltuk azt, hogy el kell indítani egy olyan projektet, ami már ebben a korban a gyerekeket ebbe, a megfelelően egészséges környezetbe tereli. A digitális környezet persze nem egészséges egy gyereknek, de fontos, hogy ne legyen idegen számára, épüljön be a mindennapjaiba. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, az óvónőket kell képezni, meg kell teremteni a pedagógiai hátteret, olyan oktatási anyagokhoz jutnak, amellyel a gyereket el tudják juttatni egy olyan világba, ami az iskolában várja őket. Ez a program, tehát a pedagógusok felkészítését szolgálja" - közölte Nagy Miklós.

"Megpróbáljuk a megfelelő uniós támogatásokon keresztül kidolgozni, hiszen ez még nincs bent a pedagógiai köztudatban. Éppen ez lenne a cél. Erre kiváló terep lenne az egri tanárképző főiskola comenius karán, ahol az óvó- és tanítóképzés folyik. 2016-ban már ez egy gyakorlat lesz ez a sárospataki comeniuson, 2017-ben pedig - ha a megfelelő jóváhagyás megtörténik - a többi tanítóképzőn is bevezethetik" - jelezte a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet főigazgatója.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást