A Környezet és energia operatív program miatt veszítheti el Magyarország a 2007-2013-as uniós ciklus pályázati pénzeinek teljes felhasználását - írja a Magyar Nemzet. 57 milliárd forintnyi fejlesztési forrás sorsa kérdéses. Ebből a pénzből óvodákat és iskolákat is felújíthatnának, ezeket a beruházásokat azonban szinte képtelenség decemberig megvalósítani.
Felére csökkent az építőipari körbetartozások értéke - olvasható a Napi Gazdaságban. Három évvel ezelőtt több mint 400 milliárd forintos lánctartozásokat tartottak számon. A cikk szerint, bár az iparági vállalkozások követeléseik húsz százalékához most sem jutnak hozzá időben, de azok nagy részét behajthatónak minősítik, s az esetek 5-6 százalékának kivételével előbb-utóbb megkapják a pénzüket.
Jelentősen megugrottak idén az áramfogyasztói tartozások. A Népszabadság szerint a hátralékos fogyasztók száma 2,3 százalékkal 1,85 millióra emelkedett.
A Roma Sajtóközpont tudósítása szerint a hencidai önkormányzat közalapítványa árverésen vásárolja fel, majd teszi lakhatatlanná a helyi romák otthonait. Az Indexen megjelent összegzésből kiderül: már legalább tíz esetről tudnak a hajdú-bihari faluban, amikor többnyire cigányok lakta házakat vásárolt fel a Közalapítvány Hencida Községért. A szervezet titkára, Magyari Bertalan, aki egyben a Jobbikos vezetésű község alpolgármestere is, elismerte az ingatlanvásárlásokat, de szerinte ez nem a romák kitelepítésére irányul, hanem faluszépítő szándékkal történik.
Akár háromszázezer forint ösztöndíjat is kaphatnak a fizetős képzésre felvett hallgatók az új tanévben, a legjobb felvételi eredményt elérő gólyáktól pedig több felsőoktatási intézmény átvállalja a sok százezres önköltség egy részét vagy egészét. A Magyar Nemzet körkérdéséből kiderült, több intézményben a speciális ösztöndíjak mellett ingyenes kollégiumi elhelyezésre is lehet pályázni.
Már több napja véget ért az őszi kalászosok aratása a földeken, a magtárakba került búza értékesítése nem halad zökkenőmentesen - értesült a Napi Gazdaság. A probléma több összetevőből áll: egyrészt nehézséget jelent a Duna alacsony vízállása, mert nem teszi lehetővé a szállítást, másrészt nem elég élénk a kereslet.
Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke szerint a BKV menedzsmentje "előzékenyen asszisztál" a cég buszágazatának leépítésében. A Népszabadság szerint a cég nem tagadja, hogy megrendeléseinek harmadát vesztette el a három évvel ezelőtt indított buszüzemeltetési modell miatt. Részletek a napilapban.
A magyar Erste közölte, hogy 100 százalékos tulajdoni részesedés mellett, egyedüli alapítóként egy szakosított hitelintézet, jelzálogbank alapszabályát írta alá július 31-én. A jelzálogbank megalapítására minden bizonnyal az MNB új jelzáloglevél-szabályozása miatt kerít sort a társaság. Részletek a Portfólión.
Tanácsadót keres az Orbán-kormány. A napi.hu úgy tudja: ismét több évre szerződne kormányzati tanácsadásra a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A Századvég konzorciuma tavaly év végéig nettó 3,9 milliárdért dolgozott. Idén sem maradt NFM-megrendelés nélkül az "agytröszt", közel nettó 160 milliós megrendelést kapott.
Mostanában egyre népszerűbbek a hitelkiváltó kölcsönök, de nemcsak a lakáshiteleket keresik az ügyfelek, hanem a személyi kölcsönök népszerűsége is megugrott. A Pénzcentrum annak járt utána, miért érdemes most kiváltani a hitelünket, és melyik konstrukcióval járhatunk a legjobban.
Hanganyag: Seres Gerda