A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint egyre többen veszik igénybe a kisgyermeket nevelők közül a GYED Extrát. A negyedéves adatok alapján idén az első 3 hónapban kétszer annyian éltek a lehetőséggel, mint tavaly - mondta az InfoRádióban Novák Katalin.
"2014-ben közel 50 ezer család vette már igénybe a GYED Extrát, ez 30 ezer édesanyának a munkavállalását jelenti, tehát nagyon népszerű ez a lehetőség. A negyedéves adatokat összehasonlítva az látszik, hogy idén kétszer annyian vették igénybe, mint tavaly ilyenkor, tehát egyre többen ismerik és szeretik meg" - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
Novák Katalin hozzátette: "Biztos vagyok abban, hogy amikor valamikor döntenie kell, hogy belevág-e az első gyermek vállalásába, vagy hogy bővíti-e a családot, mérlegeli azt is, hogyan tud mellette dolgozni."