"A Velencei-tó körül jelenleg tíz, úgynevezett természetes fürdőhely működik, ezek többsége térítéses, de vannak köztük úgynevezett szabadstrandok is. Ez a köznyelvben azt jelenti, hogy nem szednek belépődíjat a használatért" - mondta az InfoRádiónak Müller Cecília, A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője.
A jogszabály nem ismer különbséget az úgynevezett szabadstrand és a fizetős fürdőhely között, mindegyiket természetes fürdőhelynek tekinti, ezért ugyanazok a feltételek biztosítandók mindegyik fürdőhelyen. A tíz engedélyezett fürdőhely mellett egy ellenőrzés során derült fény három olyan szabad területre, ahol szintén fürdőzés folyt, de nem rendelkeztek engedéllyel. Ezeken a helyeken korábban nem vizsgálták a vizet.
A tó egyes területein a nádas részek és elkerített területek miatt a víz minősége nem egységes. A jogszabály is előírja, hogy ezt az üzemeltetőnek vizsgálnia kell a szezon előtt és a működés közben is több alkalommal. Az engedélyhez meg kell felelni a jogszabályok által előírt feltételeknek.
Be kell nyújtani a kérelmet az illetékes járási hivatalhoz, megfelelő minőségű vízmintával kell rendelkeznie a strandnak, illetve a partszakaszon kötelező biztosítani a közegészségügyi feltételeket a fürdőzők számára. Minden esetben biztosítani kell az illemhelyet, a hulladékgyűjtést, az elsősegélynyújtó felszerelést és el kell helyezni a bójákat.
A Velencei-tónál bezáratott szabadstrand üzemeltetője szerint a hatóságok azért tiltották meg a fürdést az érintett partszakaszon, mert az illemhely használatáért pénzt kértek a látogatóktól. A jogszabályok szerint ugyanis ezt nem lehet. Kovács Henrietta szerint egy 700 méteres partszakaszon tilos most a fürdés, máshol azonban továbbra is lehet fürdeni.
"A szabadstrand alapvető feltételeinek megfeleltünk, egyetlen kivétellel: az illemhely használatért pénzt kértünk. Emiatt nem kapta meg a strand a szabadstrand titulust, tehát maradt szabad partszakasz, mert ez finanszírozhatatlan mind a tulajdonos önkormányzat, mind az üzemeltető, vagyis a vállalkozó részéről. Jelenleg a határozat értelmében kitettük a Fürdeni tilos! táblát, beszedtük a lépcsőket, de a fürdőzők szereztek valahonnan egy másik lépcsőt, a táblánk pedig három nap után eltűnt a partról.
Igyekszünk eleget tenni a határozatban előírtaknak, hiszen akár 1 millió forintra is megbüntethetnek minket, de sajnos a média jóvoltából terjed a rémhír, hogy a Velencei-tónál nem lehet fürdeni, ha pedig valaki fürdik, akkor megbüntetik. Ebből kifolyólag az emberek nem mernek jönni a tóhoz, pedig csak néhány partszakasz nem kapott engedélyt, de ez sem jelenti azt, hogy ott soha többé nem lehet fürdeni. Reméljük, a döntéshozók átgondolják és enyhítik ezt a rendeletet, hogy könnyítsenek a terheken."
Hanganyag: Kálló Izabella