Tiltakozik a Jobbik a Zalába tervezett befogadóállomás ellen

InfoRádió / MTI
2015. augusztus 1. 16:58
Tiltakozik a Jobbik a Zala megyei Sormás határába tervezett ideiglenes befogadóállomás létesítése ellen - közölte a párt nagykanizsai szervezetének alelnöke szombaton. Cseresnyés Péter, a Fidesz térségi országgyűlési képviselője még tájékozódik a döntésről.

Berta Krisztián a Nagykanizsa és Sormás között, a Magyar Közlönyben pénteken megjelent kormányrendeletben helyrajzi számmal meghatározott terület közelében, a 7-es főút mellett tartott sajtótájékoztatón azt mondta: az ideiglenes befogadóállomás létrehozásáról a lakosság és a települési vezetők tudta nélkül, a fejük fölött döntöttek.

Közölte: a Jobbik támogatja a lakosságot "minden olyan törvényes eszköz alkalmazásában, amellyel meg kívánják akadályozni a menekülttábor létesítését".

A Jobbik nagykanizsai alelnöke példaként említette, hogy az elmúlt hónapokban azokon a településeken, ahol befogadóállomások működnek, "rendbontások, zavargások törtek ki", például Debrecenben és Bicskén, Alsó-Ausztriában pedig a fertőzésveszély miatt zártak be egy tábort. Felháborítónak nevezte, hogy "a kormány egyik napról a másikra, a helyi képviselő-testületet, a települési és városvezetést, valamint a lakosságot megkerülve döntött" az ideiglenes befogadóállomás kialakításáról.

Felszólította Cseresnyés Péter fideszes országgyűlési képviselőt, hogy nyilatkozzon: tudomása volt-e a menekülttábor létesítésének tervéről, illetve "haladéktalanul cselekedjen azért, hogy a befogadóállomás" ne épüljön meg Sormáson.

A nagyobbik kormánypárt frakciója az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta: éppen az a Jobbik beszél, amelynek az emberei "bevándorlókkal üzletelnek" és pénzért szállítanak bevándorlókat Budapestre. "Szégyenteljes lebukásuk" óta a Jobbik még mindig nem válaszolt arra a kérdésre, hogy "mióta üzletelnek a jobbikosok bevándorlókkal és az ilyen üzletekből mennyi bevétele származik a pártnak".

Berta Krisztián, a Jobbik nagykanizsai szervezetének alelnöke Sormáson tartott sajtótájékoztatón azt közölte: pártja tiltakozik a Zala megyei település határába tervezett ideiglenes befogadóállomás létesítése ellen.

Lukács László, a Jobbik országgyűlési képviselője szombaton az MTI-nek arról beszélt, hogy a pártja szerint egy év alatt tízmilliárd forintos pluszterhet jelenthet a magyar egészségügynek az illegális bevándorlók tömege.