Intézkedési tervet készít Budapest a migránsok miatt

Infostart
2015. július 31. 10:48
Intézkedési tervet készít a főváros a naponta több ezrével érkező menekültek, illetve illegális bevándorlók miatt - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

Sajtóértesülések szerint a Városháza intézkedési tervet készít a menekültek, illetve illegális bevándorlók miatt.

A főpolgármester azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy a legsúlyosabb az utcákon, aluljárókban és a parkokban kialakult köztisztasági helyzet, ezért kiemelt teher hárul a Fővárosi Közterület-fenntartóra, a rendészekre, a közműtársaságokra és a vízművekre.

Tarlós István hangsúlyozta, a Nyugati és a Keleti pályaudvaron a Fővárosi Vízművek két hete osztja az ivóvizet. A városvezető kiemelte, hogy az akcióterv várhatóan a következő hetekre készül el, és részletesen előírja majd, hogy melyik fővárosi cégnek, szervezetnek mi a dolga.

Mint mondta, az egyeztetések már megkezdődtek a Belügyminisztérium, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság között.

A főpolgármester jelezte, hogy a lehető legkorábbi időpontra, szeptember 2-ára összehívja a Fővárosi Közgyűlést, ahol önálló napirendi pontként tárgyalják a bevándorlók ügyét. Tarlós István elmondta: átfogóan is foglalkozni kell a kérdéssel, mert szerinte a város nem bír el ennyi menekültet.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást