Sorszámhúzógépet vett a Nemzeti Választási Iroda

Infostart
2015. július 30. 18:18
A Nemzeti Választási Iroda elnöke két javaslatot nyújtott be az igazságügyi miniszterhez, hogy megszűnjenek a népszavazási kezdeményezésekkel összefüggő anomáliák. Pálffy Ilona az InfoRádiónak beszélt az elképzeléseiről.

Az elmúlt hónapokban a választási irodát és bizottságot, valamint a Kúriát is megjárta több népszavazási kezdeményezés. A legtöbb kálvária az üzletek vasárnapi zárvatartását érintette, hivatalosan a vasárnapi munkavégzés tilalmára vonatkozót. Az NVI elnöke ezért most két javaslattal fordult az igazságügyi miniszterhez, hogy egyértelműbb helyzet alakuljon ki. Pálffy Ilona az InfoRádiónak elmondta: az egyik alapján a Kúria a döntéseit még aznap köteles lenne kitenni a honlapjára és másnap reggel 8-tól lehetne a választási irodánál népszavazási kérdést beadni.

"Ezt úgy próbáljuk megoldani, és ha nem lesz törvénymódosítás, akkor is felkészülünk, vettünk egy sorszámhúzógépet, és amikor belép valaki az épületbe, húz egy számot, a sorszám alapján döntjük el, ki jött ide legelőször."

A másik javaslat arra vonatkozik, hogy szűnjön meg a népszavazási kérdések esetében a jelenleg érvényben lévő úgynevezett párhuzamossági moratórium.

"Elbírálja az NVB és a Kúria is a népszavazási kérdéseket, nem nézi, hogy versengenek-e a kérdések egymással, csak azt nézi, engedhető-e abban népszavazás, tehát egyértelmű-e a kérdés, megfelel-e az Alaptörvényben előírt feltételeknek vagy sem. Amelyik rendben van, abban lehetne gyűjteni aláírást, aki hamarabb összeszedné a kétszázezer aláírást, annak a kérdése futna tovább és menne népszavazásra."

Pálffy Ilona azt is elmondta az InfoRádiónak, hogy a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulására vonatkozó népszavazási kezdeményezést a választási iroda elutasította, a Kúria nyitotta meg az utat az aláírásgyűjtés előtt.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást