Pár ezer forintért segítettek a pénzügyőrök a cigarettacsempészeknek

Infostart
2015. július 30. 22:14
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 18 pénzügyőrét gyanúsították meg az ukrán határon keresztül zajló cigarettacsempészet támogatásával.

A nyomozás adatai szerint a NAV Záhonyi Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága állományába tartozó pénzügyőrök jogtalan előnyért, hivatali kötelességüket megszegve azzal segítették az Ukrajnából érkező cigarettacsempészeket, hogy szándékosan nem fedték fel a beléptetett gépkocsikban elrejtett, ukrán eredetű dohányárut. Simon Richárdot, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivőjét hallják.

"A pénzügyőrök alkalmanként pár ezer forintot, nagy értékű szeszes italokat, illetve csempész cigarettát kaptak azért, hogy kötelezettségeiket ne teljesítsék."

A Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya szerdán 25 helyszínen tartott házkutatást, majd a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével 21 gyanúsítottat fogtak el: 18 vámost és 3 civilt, akiket cigarettacsempészet támogatásával gyanúsítanak. Mindannyiukat őrizetbe vették; arról hogy kezdeményezik-e az előzetes letartóztatásukat, ma délután dönt a Nyíregyházi Járásbíróság.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében azt írta, hogy a hivatal - a nyomozó hatóságokkal szorosan együttműködve - továbbra is a legszigorúbban fellép a hivatal személyi állománya által elkövetett korrupciós és hivatali bűncselekmények ellen. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben kérte is az adóhivataltól, hogy a szabályokat megszegő dolgozóival szemben alkalmazzon zéró toleranciát.

Sajtóhírek szerint a cigarettacsempészet állhatott a július közepén, az ukrajnai Munkácson kialakult lövöldözés hátterében is, amely nyomán az ukrán miniszterelnök a teljes kárpátaljai vámparancsnokságot leváltotta.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást