Javul az idő

InfoRádió / MTI
2015. július 30. 17:39
Délelőttől északnyugat felől határozott felhőzet-csökkenés kezdődik, a délután második felére keleti határvidéken is kisüt a nap. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 24, 28 fok között valószínű.

Reggelig általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, éjszaka főleg az Alpokalján, valamint a Dél-Dunántúlon többfelé, másutt csak helyenként számíthatunk csapadékra.

Délelőttől északnyugat felől határozott felhőzet-csökkenés kezdődik, a délután második felére keleti határvidéken is kisüt a nap.

Kora délutánig a déli és keleti országrészben még előfordulhat kisebb eső, a délután második felétől kezdve már nem valószínű csapadék.

Napközben többfelé megélénkül, a Balaton környékén helyenként meg is erősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12, 18 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 24, 28 fok között valószínű.

A hétvégén, augusztus első napjaiban erősödik a nappali felmelegedés, néhol akár 30 Celsius-foknál is melegebb lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből.

Pénteken kora délelőttől északnyugat felől csökken a felhőzet, a délután második felére a keleti határvidéken is kisüt a nap. Kora délutánig a déli és a keleti országrészben még előfordulhat kisebb eső, a délután második felétől kezdve már nem valószínű csapadék. Napközben többfelé megélénkül, a Balaton környékén helyenként meg is erősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 12 és 18, a legmagasabb 24 és 28 fok között valószínű.

Szombaton, augusztus elsején reggel főként a Dél-Dunántúlon ködfoltok lehetnek. Utána viszont túlnyomóan derült, napos időre lehet számítani, csapadék nem várható. A leghidegebb órákban 9-14 fok lehet. Napközben 27-30 fokig melegszik a levegő, ismét több helyen alakul ki zápor, zivatar. A zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 13 és 18, a nappali maximum várhatóan 25 és 31 fok között alakul, keleten lesz melegebb - olvasható az előrejelzésben.