Jöhetnek az elektromos töltőállomások

Infostart
2015. július 27. 06:06
A múlt héten jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a kormány a Jedlik Ányos Terv keretében elfogadja a Jedlik Cselekvési Tervet, ami megnyithatja az utat az elektromos autók elterjedése előtt. Jöhetnek tehát az elektromos töltőállomások és a zöld rendszámok.

A kormányhatározat szerint a nemzetgazdasági miniszter felel majd az elektromos járművek használatához szükséges alapvető töltő-infrastruktúra kiépítéséért és az elektromos mobilitás terjedését szolgáló mintaprojektek elindításáért. Erről a kormánydöntés után egy hónappal ezelőtt beszélt Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

"Az a tervünk, hogy 2020-ra 50 ezer hibrid és az elektromos gépjármű legyen Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy töltőhálózat kiépítésére kerül sor, amihez a kormány fedezetet is biztosított. Háromezer töltőállomást kell 2020-ra kiépíteni az elektromos autózás és a közösségi tömegközlekedés érdekében."

Az elektromos mobilitás elsősorban az egészségügy, a városi és elővárosi közösségi közlekedés, valamint a kommunális hulladékgyűjtés területére terjednek majd ki.

A most megjelent kormányhatározat alapján Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek kell a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal bevonásával gondoskodnia a járművek töltésére felhasznált villamos energiához kapcsolódó mérési és elszámolási rendszer kidolgozásáról, különös tekintettel az intelligens áramfelhasználási és -elszámolási rendszerekhez való illeszkedésére. Ennek határideje jövő év március 31-e.

A koncepció tartalmazza egyebek mellett a zöld rendszám bevezetését és az elektromos járművel közlekedők által igénybe vehető könnyítéseket. Ezek között megtalálható a buszsávok használatának engedélyezése vagy az útdíj-, parkolási- és adókedvezmények lehetősége is.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást