A Felvi oldalán már minden szükséges információ megtalálható, amit a pótfelvételi eljárásról tudni érdemes. Stéger Csilla, az Oktatási Hivatal Felsőoktatási Főosztály vezetője korábban elmondta: jelentkezni az E-felvételi rendszerében lehet, egyetlen felsőoktatási intézmény egyetlen önköltséges képzésére, augusztus 10-éig.
"A pótfelvételi során azok jelentkezhetnek, akiket egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel a július 23-án zárult általános eljárásban, vagy idén egyáltalán nem is felvételiztek."
A pótfelvételiben meghirdetett szakok esetében a ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július 23-án meghatározott ponthatárnál és a jogszabályi minimumnál. A jelentkezési határidőig a felvételizőknek be kell fizetniük az 5000 forintos eljárási díjat; adatlapjukat pedig legkésőbb augusztus 10-én éjfélig hitelesíteniük szükséges az Ügyfélkapun keresztül, vagy a Felviről kinyomtatott és aláírt adatlap postára adásával, utóbbi augusztus 11-én még megtehető. A ponthatárokat előreláthatólag augusztus 26-án hirdetik ki, ekkor dől el, ki került be az általa megjelölt képzésre. A tájékoztató információkat a felsőoktatási intézménytől szeptember első napjaiban kapják meg a jelentkezők.
Hanganyag: Gál Ildikó, Seres Gerda