Orbán Viktor a 26. Bálványosi Szabadegyetem és Nyári Tábor szombati rendezvényén az újkori népvándorlás jelenségét értékelve kiemelte: most már nem csupán az a kérdés, mi magyarok milyen Európában szeretnénk élni, hanem az, lesz-e egyáltalán mindaz, amit mi Európának nevezünk. A válaszuk világos: azt szeretnék, ha Európa az európaiaké maradnak - jelentette ki.
A magyar kormányfő megállapította: az újkori népvándorlás politikai folyamatok következménye. Értékelése szerint az igazán komoly fenyegetés, nem a háborús övezetekből érkezik, hanem Afrika mélységeiből. Orbán Viktor kitért arra is: a jövő nem távolba néző verseny, hanem sokkal inkábba a múlt megismerésének versenye. Az győz, aki mélyebben érti meg a múltat, és abból bátrabban, gyorsabban vonja le következtetéseket - jelentette ki.
A magyarok döntöttek, nem akarnak törvénytelen bevándorlókat és nem osztoznak a európai baloldal szellemi ámokfutásában - mondta a miniszterelnök, aki ismertette a nemzeti konzultáció eredményeit. Jelezte, a kérdőíveket 1,2 millióan küldték vissza, és az eredmények szerint 95 százalék azt mondta: a bevándorlás helyett inkább a magyar családok, gyermekek támogatására van szükség.
Augusztus 31-éig megépül a kerítés Magyarország déli határán, az ettől eltérő időpontok érvénytelenek - jelentette ki. Kérdésre válaszolva azt mondta, az eddigi tapasztalatok alapján egyhatodára, egyhetedére csökken azonnal az illegális határátlépők aránya az ilyen határzárak kialakításával. Hozzátette: nagyarányú javulást vár ettől a lépéstől. A műszaki terveket a kormány jóváhagyta, a határidőket módosította, vegyes technikai megoldást választott - jelezte. A román-magyar kapcsolatokról - mint kiemelte - nem sok boldogítót tud mondani.
Ez nem volt mindig így, 2012-ig bizalmi alapon álló, gyakorlatias és eredményes együttműködés volt a két ország akkori kormányai között. Ez 2012-től megváltozott - mondta Orbán Viktor. Hozzátette: nem emlékszik arra, hogy vezető román politikusok annyiszor rúgtak volna Magyarországba, mint azóta. A kormányfő ugyanakkor lát lehetőséget egy új kezdetre. Ha megnyílik a lehetőség, mi magyarok készek vagyunk felvenni a fonalat - fogalmazott a kormányfő.
A magyar emberek több mint kétharmada a saját élete szempontjából fontosnak tartja a terrorizmus térnyerésének kérdését. Háromnegyedük gondolja úgy, hogy az illegális bevándorlók veszélyeztetik a magyarok munkahelyeit és megélhetését. Négyötödük szerint Brüsszel politikája megbukott a bevándorlás és a terrorizmus kérdésében, ezért új megközelítésre, szigorúbb szabályozásra van szükség. Ugyanekkora arányuk arra biztatja a kormányt, hogy Brüsszel megengedő politikájával szemben szigorúbb szabályokat hozzon.
A kormányfő szerint az eredmények azt jelentik, hogy Magyarország biztos és stabil ország, a magyarok pedig egységes és kiegyensúlyozott nemzet akarnak maradni az őket körülvevő bizonytalan világban.