Az Európai Bizottság vizsgálatának lezárultáig nem kell megfizetni a Brüsszel által kifogásolt két közterhet - erősítette meg az adózásért felelős helyettes államtitkár. Pankucsi Zoltán az InfoRádióban emlékeztetett arra, hogy az eljárás az élelmiszer-felügyeleti díjat, illetve a dohánygyártók különadóját érinti, miután az unió végrehajtó testülete felfüggesztette azok beszedését. Hangsúlyozta: a kieső bevételeknek nem lesz érdemi hatása a költségvetésre, mivel az adóbevételek a tervezettnél jobb mértékben teljesülnek, áfából is a vártnál nagyobb összeg folyt be eddig. A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy a kormány már tárgyal az Európai Bizottsággal az érintett adónemekről.
Összesen 72 ezer diák jutott be valamelyik főiskolára, egyetemre, a felvettek csaknem 70 százaléka állami ösztöndíjas képzésben tanulhat tovább - közölte a felsőoktatásért felelős államtitkár. Palkovics László az InfoRádióban elmondta: jót tett a rendszernek a minimumponthatár megemelése, a hallgatók komolyabban vették a felvételi követelményeket. Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár pedig arról beszélt: a jelentkezők fele az első általa megjelölt helyre nyert felvételt. Továbbra is az ELTE a legnépszerűbb, második helyen a Budapesti Műszaki Egyetem, majd a szegedi-, debreceni-, és pécsi intézmény következik.
Több ezer határon túli magyar volt hadiözvegyet és hadiárvát érinthet az a juttatás, amelyről a magyar Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás rendelkezik - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban megjegyezte: a juttatást a határon túliak a fővárosi kormányhivataltól igényelhetik, a megítélt összeget a nyugdíjjal együtt folyósítják majd. Orbán Viktor miniszterelnök szombaton tart előadást a közéleti fórumon, és válaszol a hallgatók kérdéseire is.
Kártalanítás jár azoknak a gazdáknak, akiknek a földjét érinti a szerb-magyar határra tervezett műszaki zár megvalósítása. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint négyzetméterenként 173 forint egyszeri, emellett pedig a jövedelem-kiesés miatt éves kártalanítást kapnak az érintettek. A 175 kilométernyi ideiglenes kerítés építéséhez 980 ezer négyzetméter magántulajdonban lévő területet vesznek igénybe.
Vesztegetés és csalás miatt öt ember ellen emeltek vádat a Budapest Airport 2006-ban kiírt taxitenderének korrupciós ügyében. Az elsőrendű vádlott korábban jogi előadóként dolgozott a Budapest Airportnál, és szintén vádlott a cég volt jogi igazgatója, emellett a taxitársaság tényleges irányítója és egyik alkalmazottja, valamint egy ügyvéd. A vádirat szerint a repülőteret üzemeltető vállalat által nyílt taxiszolgáltatásra kiírt pályázatot az érintett személyszállító cég 11 millió forint kenőpénz fejében nyerte meg.
Szakály György marad a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora; kinevezése augusztus 16-tól három évre szól - olvasható a Magyar Közlönyben. A főiskola 15 tagú szenátusa április 22-i ülésén ellenszavazat nélkül támogatta a rektor újrajelölését, akit a miniszterelnök bízott meg a rektori feladatok ellátásával.
Zágrábi lapértesülés szerint hatályon kívül helyezte a horvát alkotmánybíróság az Ivo Sanader volt kormányfő ügyében hozott ítéletet. A Jutarnji List című napilap független forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a döntés értelmében a politikus elleni pert meg kell ismételni. Ivo Sanadert a Hypo Bank- és az INA-Mol-ügyek egyesített perében jogerősen 8 és féléves szabadságvesztésre ítélték. Az egyik vádpont szerint a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett. A Mol számos alkalommal visszautasította a perben elhangzottakat.
Athénban biztonsági problémák mégsem kezdődtek el a péntekre tervezett tárgyalások a görög kormány és a nemzetközi hitelezők között. Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap képviselői közölték: addig nem indulhatnak el a 86 milliárd euró összegű harmadik segélycsomagról szólómegbeszélések, amíg nem találnak megfelelő helyszínt a görög fővárosban. A hitelezők arra hivatkoznak, hogy kényes kérdések kerülnek terítékre, valamint a görögök nagy része ellenszenvvel tekint rájuk a két korábbi megszorító csomag után.
Nem sikerült feljutnia a 8611 méteres K2 csúcsára a két magyar hegymászónak. Varga Csaba és Suhajda Szilárd a tartósan kedvezőtlen időjárási viszonyok és felszerelésük egy részének elvesztése miatt visszafordult a hegyről. Õk lettek volna az első magyarok, akik megmásszák a világ második legmagasabb hegyét. Az összes expedíció közül a magyar csapat jutott a legmagasabbra, a 7400 méteren található 3-as táborba.