Készül az állam a családi csődvédelemre

InfoRádió / MTI
2015. július 17. 06:52
Készül az állam a családi csődvédelemre, a feladatok ellátásához megkezdődött a létszámbővítés a kormányhivataloknál és megindult a szükséges nyilvántartások kialakítása, a formanyomtatványok hamarosan elkészülnek - írta pénteki számában a Napi Gazdaság az Igazságügyi Minisztériumtól kapott tájékoztatásra hivatkozva.

A cikk emlékeztet, hogy szeptember elsején lép életbe a természetes személyek adósságrendezéséről szóló jogszabály, ennek bevezetése számos feladatot ró az állam különféle szervezeteire, az előkészületek, a szükséges egyeztetések már zajlanak. Felhívták a figyelmet, hogy elsőként azok kezdeményezhetik csődvédelmüket, akik ügyében - bankkölcsönük miatt - lakásuk elárverezése is felmerült.

A legfontosabb lépés azon szervezeti egységek elindítása, amelyek a tartozással küzdő személyeken segítenek majd. A Családi Csődvédelmi Szolgálat helyi szakembereit a kormányhivataloknál érhetik el szeptembertől az ügyfelek, az adósságrendezési folyamat központi, országos felügyeletét pedig az Igazságügyi Hivatal látja el.

A szaktárca tájékoztatása szerint a szakemberek képzését két lépcsőben szervezik, először egyebek mellett a hitelezői igények besorolásához, a bírósági döntés előkészítéséhez szükséges ismereteket okítják, az ősz folyamán pedig újabb szakmai kurzusokat tarthatnak.