Az európai uniós szervek vezetőinek keze is meg van kötve - hívta fel a figyelmet a fideszes politikus.
Mind az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk, mind az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz olyan testületeket vezetnek, amelyeknek önmagában nincsen semmi pozíciójuk. Olyan, mint ha a Parlament elnöke nem a Parlament nézeteit képviselné, még csak nem is a többségét - fogalmazott a képviselő.
Szájer József arról is beszélt, hogy a magyarok szövetségesként tekinthetnek az Európai Tanács lengyel elnökére, Donald Tuskra.
Kifejtette: Európának nagyon hosszú ideig olyan vezetői voltak, akiknek nagyon halvány képzeteik voltak a volt vasfüggönyön túli területekről, arról, hogy ott hogyan élünk, mit csinálunk, mik a problémáink, miért tesszük, amit teszünk. Ez a fajta érzékenység vonult be az Európai Tanács elnökségébe.
Hozzátette: az teljesen kétségtelen, hogy ennek a szervezetnek, magának az Európai Tanácsnak, amelynek élén Donald Tusk áll, nem ő az ura, hanem azok a miniszterelnökök, akik ott benn ülnek: Angela Merkel, David Cameron, Francois Hollande. A nagy országok vezetői a meghatározók, nekik lényegesen nagyobb a befolyásuk, mint az Európai tanács elnökének.
Hanganyag: Hlavay Richárd, Farkas Dávid