"A Geomatech egy olyan digitális oktatási rendszer, amelynek segítségével a matematikát lehet oktatni elsőtől tizenkettedik osztályig, azaz a kisiskolás kortól az érettségiig, akár hagyományos tankönyv nélkül is" - mondta Mészáros László.
A projektvezető elmondta: "a rendszer a matematika minden ágát felöleli. A Nemzeti Alaptanterv matematikából körülbelül 400 különböző ismeretkört jelöl meg, a Geomatech mindet feldolgozza, mindegyikhez többféle példát, gyakorlási lehetőséget, tananyagot gyártunk."
"A Geomatechre is jellemző az az általános megállapítás, hogy a tanártól is függ egy digitális tananyag elfogadása és használata, de azért van egy kicsit más helyzetben a Geomatech, mert a tananyagok úgy épülnek fel, ahogy a mai diákgeneráció az elektronikus eszközöket használja. A gyerekek számára ez a rendszer ismerős, akkor is, ha először ülnek elé. Valójában ezeket az eszközöket nekik kell használniuk, a tanárnak irányítania kell tudnia a gyerekeket, azaz módszertani segítséget kell nyújtania az eszköz használatához. Valójában a tanár ugyanazt a feladatot látja el, mint a hagyományos oktatás esetén, csak nincs kréta a kezében. A tanulóeszköz a diák kezében van. Azokban az iskolákban, ahol nem tudják biztosítani, hogy a gyerekek előtt számítógép legyenek, működik a prezentációs üzemmód is: a tanár laptoppal és projektorral tanít a digitális tananyagból" - magyarázta Mészáros László.
Hanganyag: Panulin Ildikó