Bottal ütik Marcsika nyomát

Infostart
2015. április 29. 11:00
Négyszáz feljelentés érkezett eddig a Kun-Mediátor üggyel kapcsolatban. A panaszosok egyre többen vannak. A cég vezetője bujkál.

Több milliárd forintra becsülhető az az összeg, amely a fő tevékenységként utazási irodaként működő, de pénzügyi tevékenységet is folytató karcagi Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft.-nél eltűnhetett. Az ügyben a rendőrség nyomoz, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti vizsgálatot indított, és a Nemzetgazdasági Minisztérium is vizsgálatot kezdeményezett.
 
A rendőrség április 14-én tette közzé, hogy sikkasztás bűntettének gyanúja miatt nyomozást indított, miután a Kun-Mediátor karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél.
 
A Kun-Mediátor több károsultját képviselő ügyvéd nem tudja, hol lehet a vállalkozás körözött ügyvezetője, sőt a nyomozó hatóság sem ismeri a tartózkodási helyét.

 A titokzatos Marcsika, azaz Dobrai Sándorné ellen - aki a becslések szerint 20 milliárd forint körüli összeget tüntetett el - minden bizonnyal az Interpol is elfogató parancsot adott ki - ez már az Origo értesülése.

 A portálnak korábban nyilatkozó karcagiak szerint Marcsika valamelyik egzotikus országban, Mexikóban, esetleg Ausztráliában bujkálhat.

Hanganyag: Sánta András


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást