Õszre elhordhatják az Illatos úti veszélyes hulladékot

Infostart
2015. április 22. 12:47
Fél éven belül elszállíthatják a kétezer tonna szennyező hulladékot az egykori Budapesti Vegyiművek Illatos úti területéről - mondta az InfoRádióban a 9. kerületi polgármester.

Bácskai János a kormány és az illetékes hivatalok tisztviselőivel tartott keddi egyeztetés után arról számolt be: a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint jelenleg nincs közvetlen katasztrófa-helyzet, de a telep felszámolását minél előbb meg kell kezdeni.
 
Hozzátette: reményei szerint még ma szerdán tárgyal a kormány arról az előterjesztésről, amely megteremtené az 1.300 hordó elszállításának és ártalmatlanításának feltételeit.

Amint a terület állami tulajdonba kerül, megnyílhatnak azok a források, amelyekből a kármentesítő folyamatot meg lehet kezdeni és el lehet végezni.

Hozzátette: a második ütemben kármentesítenék a 10 hektáros területet, ez a folyamat több évig is eltarthat. Úgy vélte: uniós forrásokból teremthetik majd elő az ehhez szükséges 3-5 milliárd forintot. A polgármester kiemelte, hogy a területen 130 év vegyipari tevékenységének a következményeivel kell számolni, talaj- és talajvízszennyezéssel.

A Budapesti Vegyiművek egykori területén, Kispest, Ferencváros és Pesterzsébet találkozásánál, 2000 tonna, részben azonosítatlan veszélyes hulladékot tárolnak hordókban a szabadban.

A Közép-duna völgyi környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőség már 2011 augusztusában megállapította, hogy "a szabadban tárolt hulladékokat és vegyi anyagokat a nagy melegek idején folyamatosan locsolják, hogy az esetleges tüzet, robbanást megakadályozzák. Tekintettel arra, hogy a fenti, sérült göngyölegű anyagok tárolása műszaki védelem nélkül történik, a locsolással a szennyező anyagokat gyakorlatilag közvetlenül bemossák a már egyébként is szennyezett talajba, talajvízbe."

Hanganyag: Fehér Anna Magda

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást