Hónapok óta nem fizetik ki a nővérek túlóráit - mondta februárban az RTL Klubnak a Péterfy Sándor utcai kórház egyik ápolónője. Sándor Mária akkor feketébe öltözve demonstrált az eljárás ellen, ám a főigazgató megtiltotta ezt, és tagadta a papírokkal igazolt elmaradást, így a nővér távozott az intézményből. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma akkor vizsgálatot indított, ám az nem tárt fel hiányosságot.
A miniszter az ATV-nek most mégis elismerte, hogy vannak ilyen jellegű tartozások. Balog Zoltán azonban azt mondja: a 60 milliárdos kórházaknak szánt konszolidációs pénz megoldja a gondot.
"60 milliárd forint van a költségvetésben arra, hogy a lejárt tartozásokat rendezni tudjuk. Ez most első körben elég lesz, és természetesen olyan még soha nem volt, hogy a mi kormányunk alatt ezért bárminek meg kellett volna állni, mert adósságok lettek volna."
Ezt a 60 milliárd forintot egyébként a régen lejárt tartozások kifizetésére szánják, ennek összege azonban az orvostechnikai beszállítók szerint ennek csaknem másfélszerese, és ebben az elmaradt túlórapénzek nincsenek is benne. Az egészségügyért felelős államtitkár a Népszabadságnak azt mondta: ebben a hónapban megkezdődhet a konszolidáció, és azt reméli, ez lesz az utolsó hasonló mértékű adósságrendezés, ezentúl az intézményeknek szigorú költségvetési fegyelmet kell tartaniuk.
Közben egyre többen csatlakoznak az Ápolónőkért feketében elnevezésű Facebook-csoporthoz, amely a magyar egészségügy rossz helyzetére és az ápolókat - is - érintő visszásságokra kívánja felhívni a figyelmet, és cselekvésre szólítja fel a döntéshozókat. Az oldalon pedig egyre gyűlnek a fotók a feketében dolgozó ápolókról.
A csoport egyik alapítója szerint nem egyedi eset, hogy késnek a túlóra-kifizetések. Rossz körülmények között dolgoznak, béremelésük néhány évvel ezelőtt minimális volt, többségük ma is rosszul keres, noha három műszakban dolgozik. Kiss Erika azt mondja: annyit szeretnének, hogy a minisztérium tárgyaljon az érdekképviseleteikkel. Szombatra figyelemfelkeltő sétát szerveznek a Normafához.
Hanganyag: Seres Gerda