Egyebek mellett az országgyűlési bizottságok számáról, kialakításukról és működésükről egyeztettek a pártok képviselői újabb parlamenti konzultációjukon. A megbeszélésen részt vett Antall József, a Magyar Demokrata Fórum elnöke, Tölgyessy Péter, a Szabad Demokraták Szövetsége, Torgyán József, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, Pozsgay Imre, a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciójának vezetője, Orbán Viktor, a Fiatal Demokraták Szövetségének képviselője és Füzessy Tibor, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, valamint Fodor István független képviselő. Az MDF és az SZDSZ javaslata alapján két álláspont körvonalazódott: az egyik elképzelés szerint hat állandó bizottságot kellene felállítani, a másik javaslat viszont tíz bizottságot tartana megfelelőnek. Végül abban állapodtak meg, hogy a 26-i szakértői tanácskozáson hoznak érdemi döntést. A konzultáció után a hat párt képviselői átvonultak Németh Miklós miniszterelnökhöz, aki az érintett kormánytagokkal együtt részletes tájékoztatást adott a kialakult gazdasági helyzetről és a legsürgetőbb tennivalókról.
Továbbra is nagy számban érkeznek Magyarországra menekültek Romániából. Április első két hetében több mint 1600-an jöttek - közölte Molnár Jánosné, a Menekültügyi Hivatal referense. Elmondta, hogy míg januárban 500-an, februárban 300-an érkeztek, addig márciusban már 1500-an jöttek. Nagy többségük a marosvásárhelyi véres események után szánta rá magát a költözésre. Új jelenség, hogy Székelyföldről is egyre többen jönnek, nagyrészt több szakmával rendelkező emberek, felsőfokú végzettségűek, teljes családok, kisgyermekekkel, lakást, házat hátrahagyva. A Magyarországra érkezők majdnem 40 százaléka azonnal menekült státust kér.
Az este leállt az olajszállítás az egyetlen litván olajfinomítóban. Az olajcsapot mindössze néhány órával az után zárták el, hogy a szovjet kőolaj- és gázipari miniszter-helyettes teljességgel megalapozatlannak nevezte az energiaszállítás megszüntetéséről szóló híreket. Vytautas Landsbergis litván elnök úgy értékelte a kialakult helyzetet, hogy a Szovjetunió gazdasági háborút indított egy vele szomszédos ország, Litvánia ellen, azaz szerinte Moszkva ezzel elismerte Litvánia függetlenségét.
További érdekességek a rendszerváltó időkről a facebook.com/kozossiker oldalon.