Békaterelők védik a varangyokat a Mátrában és a Bükkben

Infostart
2015. április 19. 14:28
Kétéltű átjárókat és terelőfalakat épített ki a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Mátrában és a Bükkben négy helyszínen, köztük a bogácsi horgásztó mentén is. A terelőnek köszönhetően évente több ezer varangy menekül meg - mondta Fitala Csaba, a Bükki Nemzeti Park őrkerület-vezetője az InfoRádiónak.

A békák az út mentén kiépített terelőrendszernek nekiütköznek, majd a kialakított alagutakon, átereszeken keresztül veszély nélkül átjutnak az úttest alatt - ismertette a 320 millió forintos beruházás lényegét az őrkerület-vezető.

A terelő-átjáró rendszer elsősorban a kétéltűek számára készült, de természetesen más állatok - kisemlősök, hüllők - is igénybe veszik azt. Ám a  rendszer alapvetően a szárazföldi békák számára készült. Közülük is főként a barna varangyokat védi, amelyek ebben a térségben tömegesen vonulnak a bogácsi horgásztóhoz peterakás idején.

A rendszer kialakítását az indokolta, hogy a szárazföldi békák téli vermelő helye és a tavaszi peterakó helye között vezet a Noszvaj-Bogács műút, amelyet az állatoknak át kell szelniük. A növekvő forgalom miatt azonban ez csak óriási veszteségek árán lehetséges. 

Az őrkerület-vezető elmondta: a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság dolgozói úgy érezték, nem nézhetik tovább ezeket az évről évre bekövetkező hatalmas veszteségeket, és valamit tenniük kell.

"Korábban a hagyományos békamentést végeztük mi is, tehát vederbe szedtük az útpadkához érkező békákat, és átvittük őket a tóhoz. De ehhez nehéz volt önkénteseket találni, ráadásul nem volt biztonságos, ha gyerekek segítettek az úttest közelében" - mesélte Fitala Csaba.

Az őrkerület-vezető közlése szerint ebben az időszakban az átkelő békák közül évente akár három-ötezer is elpusztult az úton. Ezeknek 90 százaléka barna varangy volt. Ha forintosítjuk ezeknek az állatoknak az értékét, akkor 15-18 millió forintos kár keletkezett szezononként.

A közlekedő oda-vissza biztosítja az átjárást az állatoknak: a peterakás után a felnőtt állatok ugyanezen az útvonalon visszatérnek, sőt, később a fiatal békapontyok is itt hódítják meg a szárazföldi élőhelyüket.

Hanganyag: Fehér Anna Magda

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást