Ellentmondó hírek az uniós felfüggesztések nagyságrendjéről

Infostart
2015. április 17. 14:20
A Miniszterelnökség szerint az Európai Bizottság mindössze három uniós programrészt függesztett fel, amelynek nettó értéke 150 milliárd forint. Brüsszelből származó sajtóinformációk viszont 700 milliárdos uniós támogatás felfüggesztéséről és a második Orbán-kormány idejére tehető irányított közbeszerzésről szólnak.

A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára még tavaly május 18-án nyilatkozta azt, hogy az Európai Bizottságnak a magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszer átalakításával összefüggő vizsgálata sem a 2007-2013-as források kifizetését, sem a 2014-2020-as pályázati időszak indulását nem befolyásolja. Csepreghy Nándor akkor vélhetően a testület május 5-9-e közötti látogatására utalt.
 
"Ez a vizsgálat nem fejeződött be, ahogy korábban is közöltük a sajtóval, május végéig tart. Ezt követően a kormánynak lesz lehetősége, hogy a vizsgálatról szóló tanulmányt véleményezze, és lényegében ez a dokumentum az, ami alapján az Európai Bizottság azt mondhatja, hogy a magyar intézményrendszer minden, az unió által meghatározott elvárásnak megfelel" - fogalmazott a helyettes államtitkár.
 
A brüsszeli testület azonban nem ezt mondta, legalábbis a most nyilvánosságra került dokumentumok tanúsága alapján. 

A Népszabadság által idézet határozatból kiderül, hogy a bizottság már tavaly októberben jelezte: komoly a veszélye annak, hogy a kifizetéseket részben vagy teljes egészében fel kell függesztenie, egyúttal pedig arra kérte a kormányt, hogy tegye meg a szükséges korrekciós lépéseket. Ezek azonban állítólag elmaradtak. 
Az uniós hatóságok értékelése szerint a minisztériumok úgy írják ki a közbeszerzéseket, hogy azokon nyilvánvalóan csak egy előre kiválasztott cég felelhessen meg a kritériumoknak. Egy másik jellemző hibacsoport, hogy az uniós beruházások nálunk jóval drágábbak az ugyanolyan tartalmú piaci beszerzéseknél, számos túlárazott tételt, személyi ráfordítást és el nem számolható kiadást tartalmaznak.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki tájékoztatóján azt mondta: a felfüggesztett három programrész nettó értéke nem 700, hanem csupán 150 milliárd forint.
 
"Összességében pedig 42 ezer projektből hatot pellengérre állítani hét éves gyakorlat után, hét évig észre nem venni a hibát és a hetedik-nyolcadik évben ebbe belekötni, ez jól mutatja, hogy az Európai Bizottság szigorú mércével méri Magyarországot, ami mindannyiunk számára megnyugtató és örömteli. Az egész kasszán, a 8200 milliárdon, belüli hibaarány két százalék alatti, ezzel Magyarország a közép-európai országok között vezető országok helyen van, mármint ami a törvényességet és a szabályosságot illeti" - mondta Lázár János. 
 
Az összes tagország összes uniós támogatási programját összehasonlító elemzésben Magyarország kirívóan rosszul szerepelt: a 13 operatív programunk közül kilencnél haladta meg a pályázatok hibaaránya az EU által tolerálható szintet.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást