Boeing 707-es repülőgépet állított forgalomba a Malév - 25 éve történt

Infostart
2015. április 16. 13:13
1990. április 16. hétfő: Szemerkélő hideg esőben többszázezres hallgatóság előtt mondta el II. János Pál pápa vasárnap délben a Szent Péter bazilika erkélyéről hagyományos húsvéti áldását és békeüzenetét "Urbi et orbi" a városnak és a világnak. Az Észt Népfront nyilatkozatban ítélte el a szovjet vezetés ultimátumát, amelyben Moszkva gazdasági blokáddal fenyegette meg Litvániát.

Szemerkélő hideg esőben többszázezres hallgatóság előtt mondta el II. János Pál pápa vasárnap délben a Szent Péter bazilika erkélyéről hagyományos húsvéti áldását és békeüzenetét "Urbi et orbi" a városnak és a világnak. A pápa idén 55 nyelven - köztük magyarul - ismételte meg húsvéti áldását. Először iktatta be ezek közé a balti országoknak, valamint a kaukázusi köztársaságoknak szóló üzeneteket. A litvánul elmondott húsvéti jókívánság a függetlenséget tiszteletben tartó, ugyanakkor a másik iránt megértő párbeszédet sürgetett Moszkva és Vilnius között. Vatikáni megfigyelők szerint ez az ösztönzés összhangban áll a Vatikán korábbi megnyilatkozásaival, amelyek a litván függetlenség támogatása mellett türelmes és megértő magatartást javasoltak a vilniusi vezetőknek.

Az Észt Népfront nyilatkozatban ítélte el a szovjet vezetés ultimátumát, amelyben Moszkva gazdasági blokáddal fenyegette meg Litvániát. Az észt független mozgalom nyilatkozatában felszólította a vállalatokat, hogy továbbra is tegyenek eleget szállítási kötelezettségeiknek Litvániával szemben. Észtország és a többi balti állam sorsa most dől el Litvániában - hangsúlyozta a front, amely a függetlenségi törekvések motorja a tallinni parlamentben.

Zavartalanul, torlódás nélkül zajlott le a húsvéti idegenforgalom. Az ország nyugati határállomásain - ahol a vártnál kevesebben keltek át a hét végén - hétfőn főleg azok az osztrák, NSZK-beli, holland és belga turisták utaztak át, akik Magyarországon töltötték az ünnepet. Jobbára Hegyeshalom és Sopron állomásokra érkeztek egymás után a gépkocsik, de így sem volt fennakadás, mert a határőrök gyorsították az ellenőrzést.

Boeing 707-es repülőgépet állított forgalomba a Malév. A nem mindennapi esemény részleteiről - az MTI munkatársának érdeklődésére - Sallai István, a Malév árufuvarozási osztályának vezetője adott tájékoztatást. Elmondta: a Malév szerződést kötött az egyesült államokbeli Buffalo Airways Cargo-Vállalattal egy Boeing 707-es repülőgép - személyzettel együtt történő - bérléséről. A gép március 19-én megérkezett Ferihegyre, azóta folyamatosan részt vesz az áruszállításban.


További érdekességek a rendszerváltó időkről a facebook.com/kozossiker oldalon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást