A Fővárosi Közgyűlés döntése szerint Tarlós István idén is 300 millió forintos főpolgármesteri kerettel gazdálkodhat, amiből saját döntése alapján oszthat ki támogatásokat a hozzá fordulók között.
Az Index összeállítást készített a 2014-ben jutalomban részesülőkről. A lista szerint a legnagyobb összegeket kulturális és sportcélokra, valamint vallási szervezetek támogatására fordította a főpolgármester, de ezek mellett könnyűzenei produkciók támogatására is jutott.
16 millió forintot kapott az Illés Zenekar 50 nevű beatünnep, 2,5 milliót a Zalatnay Sarolta 50 éve című koncertje, 5 milliót a Benkó Dixieland Band történetét feldolgozó kiállítás, 6 milliót a tabáni rockfesztivál, amelyen a Takáts Tamás Blues Band, a Török Ádám & MINI, a Beatrice, a Skorpió és Tátrai Band lépett fel, de 12 milliós támogatáshoz jutott a Rockmúzeum is.
A portál kiemelte, hogy a főpolgármesteri keret már régi intézmény, Demszky Gábornak is volt ilyen támogatói kerete, amely arra szolgál, hogy az aktuális városvezető saját maga is tudja támogatni a fővárosi önkormányzat pénzéből azokat, akiket személy szerint támogatandónak ítél.
A tavalyi listán több mint száz szponzorált cég vagy szervezet található főleg civil, sport- vagy vallási egyesületek. Tavaly kétmillió forintnál nagyobb támogatást 13 esetben adott Tarlós István. Ezeknek majdnem felét az említett könnyűzenei produkciók adták. Jutott azonban a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjére is 16 millió forint, a Budavári Operettfesztiválra 4 millió forint, vagy Nemzeti Vágtára 18 millió forint.
Két nagyobb sportesemény is kapott milliós támogatást: a vízilabda Európa-bajnokság 8 millió forinthoz, a decemberi női Kézilabda Európa-bajnokság 5,5 millióhoz jutott. A civil szervezetek közül a Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület kapott nagyobb összeget, 10 milliót, valamint a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete 3 milliót kapott. Az egyházi szervezetek közül a legnagyobb támogatást, 3,5 milliót a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia kapta.
A cikk szerint 2011-ben összesen 57 millió forint, 2012-ben 88 millió forint, 2013-ban 274 millió forint támogatást ítél oda a főpolgármester, a tavalyi keretből 200 millió forintot használt fel a Tarlós István.
Tarlós István ma este 6 órakor az InfoRádió Aréna című műsorának lesz a vendége.
Hanganyag: Szabó S. Gergõ