Quaestor-ügy: megszavazták a kártalanítást

Infostart
2015. április 14. 11:50
Harminc millió forintig kártalanítják a Quaestor-ügy károsultjait - az Országgyűlés házszabálytól eltérő gyorsasággal fogadta el az erről szóló kormánypárti előterjesztést. A törvény értelmében az ügyfeleknek május 6. és június 5. között kell kérelmezniük a kártalanítást.

185 igen és 5 nem szavazat mellett az Országgyűlés elfogadta, hogy egy követeléskezelő alap felállításával kártalaníthatják július végéig a Quaestor-csődjének minden károsultját 30 millió forintos összeghatárig.

Az előterjesztés utolsó vitájában a fideszes Tuzson Bence képviselőként azt mondta, a Quaestor saját kötvényeivel volt probléma, amelyekről számlát kellett vezetnie a cégnek, így a pénz azt illeti, akinek a nevén a számla volt.

A szocialista Tóth Bertalan már a szavazás előtt jelezte, hogy bár pártja támogatja az előterjesztést, hisz a károsultaknak minden pénz számít, a kormánypártok javaslatát igazságtalannak tartja, mert az mentesíti a valódi felelősöket - például a Magyar Nemzeti Bankot - és az adófizetőkre terheli a kártalanítás költségeit.

A jobbikos Hegedűs Lorántné szintén keveselte, de támogatta az előterjesztést, az LMP-s Schmuck Erzsébet pedig a kisbefektetők kártalanításának fontossága mellett szintén a felügyelet felelősségét vezette fel.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást