A korkedvezmények eltörlése és az egyéb szigorítások következtében jelentősen csökkent az elmúlt két évben a nyugdíjba vonulók száma - írja a Magyar Nemzet. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai szerint míg 2012-ben egy év alatt 75 ezer ember ment nyugdíjba, addig 2013-ban 62 200, tavaly pedig már csak 50 ezer volt az öregségi nyugdíjba vonultak száma. A nyugdíjba vonulók számának csökkenése a férfiakat jobban érinti a nőknél, tavaly az új nyugdíjasok közül 35 ezer volt nő és mindössze 14 ezer férfi.
A Népszabadság arról ír, hogy törvényességi felügyeleti eljárás indult a Magyar Olimpiai Bizottság ellen, erről tájékoztatta az eljárást kezdeményező Török Ferenc ügyvédet a Fővárosi Főügyészség. A korábbi olimpiai bajnok öttusázó ügyvéd azért fordult az ügyészséghez, mert szerinte a MOB figyelmen kívül hagyta a 2012. február 26-i alapszabály-módosító és tisztújító közgyűlés ügyében hozott jogerős ítéletet.
Index arról közöl cikket, hogy a Dubai nemzetközi sakkverseny egyik résztvevőjét, mert az okostelefonját használta egy-egy lépés kielemzésére. A 26 éves grúz nagymesterre, Gajoz Nigalidzére hároméves eltiltás is várhat, miután az örmény Tigran Petroszjan elleni partiján sűrűn járt ki a mellékhelyiségbe, ahol az okostelefonját rejtette el.
Az Európai Bizottság visszavonhatja az energiahatékonysági irányelv be nem tartása miatt Magyarország ellen a luxemburgi Európai Bíróságnál kezdeményezett pert - írta a Népszabadság. Az unió energiaügyi biztosságától kapott tájékoztatás szerint ha Magyarország az összes előírást hatályba lépteti, a pert visszavonják, ugyanakkor megerősítették, hogy a kereseten a jogászok továbbra is dolgoznak.
A Magyar Nemzetben arról lehet olvasni, hogy egyre több fuvarozó kínálja szolgáltatásként a megbízó regisztrálását az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerbe. Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének ügyvezető főtitkára szerint jó üzleti érzékkel teszik ezt, mert saját dolgukat könnyítik meg. Rendszámonként 5-10 eurót kérnek ezért az ügyfelektől a fuvarozók.
Az Index arról közöl összeállítást, hogy Nigel Farage, a brit UKIP radikális párt miniszterelnök-jelöltje országjáró kampányán egy essexi gyárban egy Lancsarevity Iván nevű, 62 éves magyar dolgozóval is találkozott. A magyar férfi öt éve dolgozik az üzemben, olyan szaktudással rendelkezik, ami hiánycikknek számít Nagy-Britanniában. Nigel Farage szerint komoly hiány van gépészmérnökökből Nagy-Britanniában, ez pedig a briteket minősíti.
A Portfolio arról közöl cikket, hogy alaposan átrendezte az európai országok teljesítményét a válság. Van olyan EU-tag, amelyik gazdasága egynegyedével zsugorodott, és olyan is, amelyik ugyanennyivel bővült hét év alatt. Magyarország már csaknem ott áll, ahonnan elindult, a legrosszabb pozícióban sorrendben a görögök, a horvátok, az olaszok állnak, a rangsor pozitív végén a recessziót egyedüliként elkerülő Lengyelország áll, amelyet Málta, és kelet-közép-európai régió országai, Szlovákia és Románia követ.
A Napi.hu a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2014-es pénzmosás elleni intézkedéseinek hatásairól készített összeállítást. A szakportál kiemeli, hogy tavaly csökkent a pénzmosási bejelentések száma, a bankok mintegy 9600 ilyen bejelentést tettek, ez 2013-ban 13 ezer volt. A tavalyi 9600 esetből mintegy 600 ügyben indult hivatalos eljárás.
A Pénzcentrum arra hívja fel a figyelmet, hogy közeledik az idei adóbevallás határideje, május 20. és korábbi évek alapján sok adózó hibásan tölti ki a bevallását. A portál szerint ez veszélyes, mert ki lehet csúszni a határidőből, és akár komoly bírság is járhat egy-két hibás adatért.
Hanganyag: Szabó Gergõ