Felhő és nap is lesz kedden

InfoRádió / MTI
2015. április 13. 15:44
Kedden a fátyol-, illetve a gomolyfelhők mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, csapadék nem valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 14 és 17 fok között alakul.

Délután, este északnyugat felől többször erősen megnövekszik, időnként megvastagszik a felhőzet, néhol zápor, zivatar is várható.

Éjszaka változóan felhős lesz az ég, főként délnyugaton és a nyugati határszélen alakulhat ki egy-egy zápor.

Kedden a fátyol-, illetve a gomolyfelhők mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, csapadék nem valószínű.

Az északnyugatira, északira forduló szél többfelé megélénkül, főként északkeleten és a középső országrészben meg is erősödik, hétfő este zivatar környezetében még viharossá is fokozódhat a szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10 fok között várható, de északkeleten néhol ennél hűvösebb lesz.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 14 és 17 fok között alakul.