A Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes oldalán olvasható adatok szerint a 99,13 százalékos feldolgozottságnál Rig Lajos a szavazatok 35,27 százalékát szerezte meg. Fenyvesi Zoltánra a választópolgárok 34,38 százaléka, Pad Ferencre, az MSZP és a DK közös jelöltjére 26,27 százaléka szavazott, Sallee Barbarát, az LMP jelöltjét 2,05 százalék támogatta, a többi jelölt 1 százaléknál kevesebb szavazatot kapott.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint történelmi győzelmet aratott a Jobbik, először tudott ugyanis olyan politikai párt országgyűlési egyéni mandátumot szerezni, amely "nem volt részese az elhazudott, elsikkasztott rendszerváltozásnak".
A pártelnök úgy fogalmazott: pártja megszerezte története első egyéni mandátumát, ráadásul a Dunántúlon, ezért "érdemes elgondolkodni azon, mi lehet Kelet-Magyarországon".
Rig Lajos azt hangsúlyozta, hogy ő maga "becsületes, tisztességes munkát" kíván végezni a Parlamentben, és megpróbál mindent megtenni azért, hogy a térségben élő 72 ezer ember akaratát, kívánságát teljesítse.
Közölte, szeretné a régiót arra a szintre emelni, amit a Balaton közelsége miatt megérdemel.
Fenyvesi Zoltán, a kormánypártok jelöltje gratulált a jobbikos jelölt győzelméhez és azt közölte, az eredménytől függetlenül is a térség fejlődéséért, az itt élők boldogulásáért dolgozik majd.
Azt mondta, továbbra is a munkahelyteremtést, a meglévő munkahelyek megőrzését tartja a következő időszak legfontosabb feladatának, illetve azoknak az embereknek a támogatását, akik a "hátukon cipelik ezt az országot".
A miniszterelnök Facebook-oldalán mondott köszönetet a tapolcai időközi országgyűlési választáson induló Fidesz-KDNP-s jelöltnek és az aktivistáknak. Orbán Viktor a szoros eredményre utalva azt írta: "van olyan, hogy a kapufáról kifelé pattan a labda".
Az MSZP elnöke azt mondta, a Fidesznek mától világossá kell tennie, hogy hol áll; Tóbiás József szerint mostantól kezdve új helyzet van a politikában.
Kifejtette: az MSZP felelőssége abban áll, hogy egy közel egyharmados választási eredmény birtokában tovább folytassa a munkát. Hozzátette: jelenleg megvan a Fidesz felelőssége is, mint kormánypártnak, "de ha így folytatja, nem lesz a jövőt formáló ereje".
Pad Ferenc, a baloldali szervezetek képviselőjelöltje vereség okát abban látta, hogy Ajka kivételével "nem igazán tudták átadni, mit szeretnének és mit nem szeretnének, hogy folytatódjon".
Hozzátette: telefonon gratulált Rig Lajosnak és arra kérte, keményen dolgozzon a választókerületért.
A DK szerint a tapolcai időközi országgyűlési választás megmutatta, hogy a szavazók kiábrándultak a Fideszből, amelynek "újabb bukása" a demokratáknak is figyelmeztetés.
Gréczy Zsolt, a DK szóvivője szerint "a náci szellemiségű Jobbik" győzelme és megerősödése, amely a Fidesz rovására, szavazói negyedének elvesztésével történt, erős figyelmeztetés kell, hogy legyen minden demokratának.
Varju László, a DK alelnöke Ajkán kijelentette: a Fidesz megbukott, a demokratáknak pedig erősödni kell a következő időszakban.
Az NVI internetes tájékoztató oldalának adataiból az derült ki, hogy minden, a külképviseleti névjegyzékben szereplő választópolgár leadta voksát vasárnap. Ez azt jelenti, 8 külképviseletről 11 szavazatot várnak Magyarországra.
A külképviseleteken és átjelentkezéssel szavazók voksainak összeszámlálására a tapolcai, 6-os számú szavazókört jelölték ki. A szavazókörben az ott lakcímmel rendelkezők a szavazóhelyiségben és a mozgóurnával 472-en szavaztak, ebbe keverik be hazaérkezésük után a 11 külképviseleti szavazatot, valamint az átjelentkezéssel, a lakóhelyüktől eltérő településen szavazók voksait. Előzetesen 53-an jelezték, hogy átjelentkezéssel kívánnak szavazni, de hogy közülük mennyien mentek el végül, az egyelőre nem tudható. (A Jobbikos és a Fidesz-KDNP-s jelölt között jelenleg 261 voks a különbség).
Pálffy Ilona, az NVI elnöke elmondta, várhatóan csütörtökön tudja megállapítani a tapolcai választási bizottság az időközi voksolás eredményét, a külképviseleteken leadott és átjelentkezéssel szavazók voksainak összeszámlálása után. Közölte, várhatóan kedden érkeznek Magyarországra a külképviseleti urnák, ezek sértetlenségét várhatóan szerdán ellenőrzi a Nemzeti Választási Bizottság. A külképviseleti voksokat várhatóan csütörtökön adják át a tapolcai választási bizottságnak, amely előreláthatóan csütörtök este állapíthatja meg a szavazóköri majd választókerületi eredményt.
Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében azért kellett időközi választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt.
Fenyvesi Zoltán: továbbra is a térség fejlődéséért fogok dolgozni
Az eredménytől függetlenül a térség fejlődéséért, az itt élők boldogulásáért dolgozik majd a tapolcai választásokon Fidesz-KDNP-s színekben indult képviselőjelölt, aki gratulált a "választás győztesének, Rig Lajosnak".
Fenyvesi Zoltán vasárnap este Tapolcán újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a választás eredményétől függetlenül továbbra is a munkahelyteremtést, a meglévő munkahelyek megőrzését tartja a következő időszak legfontosabb feladatának, illetve azoknak az embereknek a támogatását, akik a "hátukon cipelik ezt az országot".
Továbbra is azon lesz, hogy a térség fejlődjön, számára ez becsületbeli ügy - hangsúlyozta.
Hozzátette, számtalan lakossági fórum és konzultáció arról győzte meg, hogy az itt élők a szívükön viselik ennek a gyönyörű vidéknek a sorsát.
Fenyvesi Zoltán köszönetet mondott családjának, a Fidesz-KDNP önkénteseinek és azoknak a választópolgároknak, akik javaslataikkal segítették a munkáját, valamint és gratulált a választás győztesének, a jobbikos Rig Lajosnak.NVI-elnök: várhatóan csütörtökön lesz eredménye a választásnak
Várhatóan csütörtökön tudja megállapítani a tapolcai választási bizottság a vasárnapi időközi voksolás eredményét, a külképviseleteken leadott és átjelentkezéssel szavazók voksainak összeszámlálása után - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke az MTI-nek vasárnap este.
Pálffy Ilona emlékeztetett rá: vasárnap este azért áll meg - viszonylag magasan - a feldolgozottság, mert a választás eredményének megállapításához meg kell várni a külképviseleteken leadott voksokat is és az átjelentkezők - azaz a választókerület területén, de nem a lakóhelyükön voksolók - szavazatait is.
A szavazás befejezése után egy előre kijelölt szavazókörben - ez Tapolca 6. számú szavazóköre - nem számolták össze a voksokat, mindössze arról készítettek egy jegyzőkönyvet, hogy a szavazókörben lakóhellyel rendelkezők közül mennyien szavaztak a szavazóhelyiségben és mozgóurnával - mondta.
Hozzátette: a szavazatok titkosságának biztosítása érdekében ezek közé a szavazatok közé fogják keverni a külképviseleteken leadott voksokat és az átjelentkezéssel szavazók szavazatait. A választási bizottság csak ezt követően tudja megállapítani előbb a szavazóköri, majd az országgyűlési egyéni választókerületi eredményt.
Mint mondta, várhatóan kedden érkeznek Magyarországra a külképviseleti urnák, ezek sértetlenségét várhatóan szerdán ellenőrzi a Nemzeti Választási Bizottság. A külképviseleti voksokat várhatóan csütörtökön adják át a tapolcai választási bizottságnak, amely előreláthatóan csütörtök este állapíthatja meg a szavazóköri majd választókerületi eredményt.
A külképviseleteken és átjelentkezéssel szavazók voksainak összeszámlálására kijelölt szavazókörben az ott lakcímmel rendelkezők a szavazóhelyiségben és a mozgóurnával 472-en szavaztak vasárnap, ebbe keverik be hazaérkezésük után a 11 külképviseleti szavazatot, valamint az átjelentkezéssel, a lakóhelyüktől eltérő településen szavazók voksait. Előzetesen 53-an jelezték, hogy átjelentkezéssel kívánnak szavazni, de hogy közülük mennyien mentek el végül, az egyelőre nem tudható. Így legfeljebb 536 szavazatot kell még összeszámolni a végeredményhez.