Rendkvüli szentévet hirdetett Ferenc pápa - napinfo

Infostart
2015. április 11. 21:10
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország sokat nyerhet az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Banki tagsággal. A brókerbotrány károsultjaiért tüntettek baloldali és liberális pártok, emellett demonstráltak a Quaestor-károsultak is. A fővárosban a Költészet napján átadták a felújított József Attila emlékhelyet.

Magyarország nemzetközi pénzügyi és külgazdasági kapcsolatrendszerének fejlesztését várja az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankhoz való csatlakozástól a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter közölte: a tagság lehetővé teszi, hogy Magyarország is részt vegyen egy nagy befolyással rendelkező nemzetközi pénzügyi szervezet döntéseiben.

A brókerbotrány károsultjaiért tüntettek baloldali és liberális pártok Budapesten, a Batthyány-örökmécsesnél. A demonstráción az MSZP, a DK, a PM és a Liberális Párt politikusai mellett a Quaestor brókercég károsultjai is felszólaltak. A szónokok egyebek között előrehozott választást, a kormány lemondását és a botrányban érintett bűnösök megbüntetését követelték.

Teljes kártalanítást és független külföldi szakértői vizsgálatot követeltek a jegybanktól fővárosi demonstrációjukon a Quaestor-károsultak. A civilek által szervezett megmozduláson a felszólalók úgy vélték: a kárt a pénzügyi felügyeletet ellátó MNB okozta azzal, hogy elmulasztotta a brókercégek valódi vizsgálatát. Hangsúlyozták: kártalanítási igényüket nem a befektetési kockázatra, hanem a befektetési csalásra alapozzák.

Csaknem 35 ezer mezőgazdaságban dolgozó embert érinthet a munkahelyvédelmi akcióterv kiterjesztése a 25-55 év közötti munkavállalókra - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi helyettes államtitkára. Pankucsi Zoltán az M1 műsorában azt mondta: az intézkedéssel mintegy 6 milliárd forint maradhat az ágazat munkaadóinál.

Az idén 3 és fél milliárd forinttal többet fordít a bölcsődés és óvodás gyermekek napi háromszori étkeztetésére a kormány - közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin az M1 műsorában hozzátette: az érintettek körébe tartoznak a nagycsaládosok, a beteg vagy fogyatékossággal élő gyermekek és testvéreik, valamint azok a családok is, ahol a jövedelem nem haladja meg az egy főre eső havi nettó 90 ezer forintot.

Magyarország azonnali szállítási lehetőséghez juthat az orosz embargó megszűnése után - mondta az üggyel összefüggő külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos. Budai Gyula az orosz-magyar kormányközi bizottság Kazanyban tartott üléséről hazatérőben közölte: az orosz fél hivatalosan is tájékoztatta Magyarországot, hogy április végéig az orosz állategészségügyi hatóság szakértői 22 magyar, főleg húsfeldolgozó céget vizsgálnak meg.

Az Országgyűlés elnöke szerint nem váltak valóra a rendszerváltozás időszakában megfogalmazott várakozások. Kövér László Pápán, a Szent István Római Katolikus Általános Iskolában tartott előadásában úgy fogalmazott: bár a politikai és gazdasági átalakítás 1996-ig megtörtént, azt nem sikerült elérni, hogy az emberek többsége saját erejéből váljon képessé a felemelkedésre.

Közös megegyezéssel távozott posztjáról az MVM Paks 2. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója - közölte a Miniszterelnökség a 444.hu hírportállal. Az internetes újság pénteken írt arról, hogy a szakember április 7. óta az Atomerőmű Üzemeltetők Világszövetsége londoni irodájának igazgatójaként dolgozik tovább. Utódját még ebben a hónapban kinevezik.

Nincs az Oroszországból kitiltottak között Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke és Molnár Csaba alelnök. Ezt az ellenzéki párt közölte, miután a témában megjelent sajtóhírek alapján tájékozódott a budapesti orosz nagykövetségen.

A fővárosban átadták a felújított József Attila emlékhelyet a költő születésének 110. évfordulóján, a költészet napján. A 9. kerületi Gát utca 3. szám alatt lévő egykori szülőházban az érdeklődők József Attila művein, fotóin, könyvein és személyes tárgyain keresztül ismerhetik meg a költőt.

A CNN közlése szerint vasárnap jelenti be indulását a 2016-os amerikai elnökválasztáson Hillary Clinton. A hírtelevízió megerősítette, hogy a volt külügyminiszterrel és first lady-vel már felvették azt a videót, amelyben kifejti második elnökjelölti kampányának súlyponti témáit.

Kihirdette az irgalmasságnak szentelt rendkívüli szentévet Ferenc pápa. A rendkívüli szentév december 8-án kezdődik és 2016. november 20-ig tart majd. Az eseménysorozattal a 2. vatikáni zsinatról emlékeznek meg, és az ott született döntések megvalósítását szeretnék elősegíteni.