"A becslések szerint Magyarország százezer családot érint az autizmus, olyan értelemben, hogy egy családtag autizmussal él. A sajátos nevelési igényű tanulók létszámán belül 4 százalék ül autizmus gyanúval az iskolapadban" - mondta az Autisták Országos Szövetségének elnöke.
Kővári Edit hozzátette: "az autizmus világnapján érzékelhető, hogy évről évre egyre több megmozdulás van, egyre többen csatlakoznak. A társadalom úgy tud érzékenyebb lenni, ha együtt gondolkodunk, összefogunk, merthogy alapvetően nem elég az érzékenység, az érdeklődés, az információk, egymás megismerése - ettől tud befogadó lenni a társadalom."
"Van a Közszolgálati Egyetemen egy közös kezdeményezés: a fogyatékossággal élők személyekkel kapcsolatos érzékenyítés témakörben. Ez alapvetően a mi feladatunk, de a kormányzat attitűdje sokat segíthet ebben, ahol áttörő eredményt lehetne elérni, az a média" - jelezte a szövetség elnöke.
"Nincs két egyforma ember, nem biztos, hogy kell különböző címszavakkal illetni, hogy ki milyen. Az autizmussal élőknek és családjaiknak is megvannak a maguk problémáik, más embereknek, más családoknak másféle nehézségeik vannak, ha alapvetően úgy tekintünk egymásra, hogy mindannyian mások vagyunk, akkor megvan az az alap, amiben mindenkinek helye tud lenni" - hangsúlyozta Kővári Edit.
Hanganyag: Gál Ildikó