A Magyar Nemzet úgy tudja, két hét múlva hallgatja meg Kovács Bélát az Európai Parlament igazságügyi bizottsága. A kémkedés gyanújába keveredett jobbikos EP-képviselő április 16-án zárt ajtók mögött mondhatja el álláspontját, majd a bizottság tagjai kérdéseket tehetnek fel neki, mielőtt szavaznak az ügyben elkészülő jelentésről.
A Népszabadság úgy értesült, hogy húsvéti ajándékkal lepi meg a Miniszterelnökség a megyei és a fővárosi kormányhivatalok dolgozóit, akik fejenként 25 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak.
A napi.hu szerint az elmúlt másfél évtizedben reálértéken csökkent a magyar háztatások által adott borravaló mértéke, és egyre kevésbé számíthatnak extra jövedelemre több, régen borravalósnak számító szakma képviselői. Hálapénzre viszont többet költünk; a legtöbbet a kórházi orvosok zsebébe csúsztatjuk.
Az Index arra kéri az olvasóit, hogy ne lepődjenek meg, ha szembejön velük egy hajó a budapesti Andrássy úton. A komáromi hajógyárban ugyanis kerekeket szereltek egy Moszkva osztályú dunai hajóra, ami hamarosan a főváros utcáin fog közlekedni.
Hanganyag: Herczeg Zsolt