Elkészítette a kabinet annak mérlegét, hogy mely kormányzati intézményeket érintik a brókerbotrányok. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint, "a legnagyobb probléma a Magyar Fejlesztési Bank mintegy 17 milliárdos hitele, amelyet a Quaestor csoport számára biztosított, az úgynevezett ETO-park beruházás számára. Itt valószínűleg komoly veszteséget kell majd az adófizetőknek elszenvedniük."
A hitelszerződést 2005-ben kötötte meg, majd 2008-ban bővítette a magyar állam stadionépítésre, illetve egy szabadidőközpont, valamint az ezek mellett található parkoló kialakítására - tette hozzá Lázár János. Mint fogalmazott: "a legtöbb amit remélhetünk, hogy fantasztikus minőségű, bizonyára 17 milliárdot nem érő sport-infrastruktúrával gyarapodik majd a magyar állam."
Lázár János kitért arra is, hogy emellett a Földművelésügyi Minisztérium érintett a brókerbotrányokban, amely 410 millió forintot helyezett el a Hungária Értékpapír Zrt.-nél, ami odaveszett, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium, amelynek egy intézménye 3,8 milliárd forintot helyezett el állampapírban a Quaestornál, ezt az összeget azonban a cég visszautalta.
Az önkormányzatok miatt azonban a Belügyminisztériumot is érinti a brókercégek bedőlése, hiszen a Quaestornál 10 önkormányzatnak volt összesen 8 milliárd forintnyi, a Hungária Értékpapír Zrt.-nél 4 önkormányzatnak összesen 2 milliárd forintnyi, a Buda-Cashnél pedig 8 önkormányzatnak összesen 800 millió forintnyi befektetése. Ezen felül 2 milliárd forintot veszített az a 84 önkormányzat, amely a Buda-Cash csoportnál vezette számláját.
Hanganyag: Sigmond Árpád