A szerdai átadó alkalmából a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója az InfoRádióban elmondta: az intézménynek két gyógyítást végző épülete van, az Ilka utcainak az energetikai korszerűsítését tudták most elvégezni egy európai uniós projekt keretében, 150 millió forintos értékben.
Velkey György felidézte, hogy az épületnek korábban igen rossz, H energetikai besorolása volt. Most azonban a követelményeknél jobb eredményt, B minősítést tudtak elérni.
A beruházás keretében hőszigetelték a homlokzati falakat, a padlásfödémeket, kicserélték a nyílászárókat, a liftaknákat is hőszigetelő ajtókkal zárták le és a fűtési, használati melegvíz-rendszer korszerűsítése is megtörtént. A főigazgató hozzátette: a hagyományos gázkazánokat is kiváltották és megújuló energiaforrást szereltek be, szilárd biomassza alapú rendszert alakítottak ki.
Velkey György szerint jelenleg még nehéz pontos becslést mondani, de körülbelül 15 ezer köbméter gázzal kevesebbet fognak elégetni, ez 29 tonnával kevesebb szén-dioxid kibocsátását jeleni. A Bethesda Gyermekkórház főigazgató egyelőre nem tudta megmondani, hogy a felújítás "anyagilag mit jelent, majd az árak fogják meghatározni, de feltétlenül sokat jelent az energiamegtakarítás, a rezsiköltségek szempontjából."
Velkey György a projektzáró rendezvényen azt is hangsúlyozta, hogy a Bethesda az elmúlt évtizedek alatt vezető gyermekintézménnyé vált, és a kórház mindig törekedett arra, hogy korszerű gép-, műszer- és eszközparkkal gyógyítson. Hozzátette: tovább szeretnék folytatni az energetikai korszerűsítést és reményeik szerint egy új épületszárny építése is elkezdődhet.
Hanganyag: Seres Gerda