A Figyelőnek nyilatkozó földművelésügyi miniszter nem hallott még arról, hogy az idén távozna posztjáról. Fazekas Sándor szerint arról sincs döntés, hogy tárcája Debrecenbe költözik. A több tízmilliárd forintos beruházás előkészítése zajlik jelenleg. Mint fogalmazott: azok a kollégák, akik Budapesten vagy az agglomerációban laknak, aligha költöznek el 200 kilométerrel odébb a családdal, gyerekekkel. A miniszter beszél még Kiss Szilárd letartóztatott agrárattaséval való kapcsolatról, illetve arról a moszkvai összeköttetésről, amelyet elért a Quaestor-ügy is.
A Heti Válasznak pedig a miniszterelnök főtanácsadója adott interjút, aki elmondta: a Fidesz vezetői az amúgy szükségszerű napi birkózás mellett hosszú távú országépítésben gondolkoznak. Számukra a polgári Magyarország nem egyszerű politikai termék, hanem életprogram, végcél, sors. Tellér Gyula elismeri, hogy a kormány egyes lépései nem voltak sikeresek és népszerűek. Ezek közé sorolja a drogtesztet, a rosszul megfogalmazott internetadót, az útdíjat és a vasárnapi nyitva tartást. A szociológus szerint Orbán Viktor 2018 utánra már nem feltétlenül gondolkodik kétharmadban, hanem egyszerű többségben. Az pedig meglehet - tette hozzá Tellér Gyula.
Hanganyag: Németh Zoltán