Binder István kifejtette: "a Magyar Nemzeti Bank a Quaestor-csoportból a jegybank felügyelete alatt álló intézménynél a Quaestor Értékpapír Zrt.-nél tárt fel szabálytalanságokat még 2015. március 9-10-én. Itt azonnali intézkedéseket tett a jegybank, korlátozottan felfüggesztette az intézmény működését vagyis biztosította a vagyont, csak a felügyeleti biztos intézkedhet, illetve maga a biztos átvette a társaság irányítást a brókercég igazgatóságától."
A Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője elmondta azt is: "ezzel párhuzamosan az MNB büntető feljelentést is tett a nyomozóhatóságnál." Binder István hozzátette: "a jegybank nem felügyeli a csoport kötvénykibocsátó intézményét, a Quaestor Financial Hrurira Kft.-t. Mint ahogyan a Nemzeti Bank más Magyarországon hitelfelvevő vállalkozásokat, gazdasági társaságokat sem felügyel. Így azt, hogy az öncsődöt ténylegesen bejelentette-e a cég, kezdeményezte-e a cégbíróságnál, ennek mikori volt a tényleges időpontja, természetesen szintén nem ellenőrizheti, és az értékpapírcéghez kirendelt felügyeleti biztos mandátuma sem terjed ki a jegybank által nem felügyelt kötvénykibocsátó társaságra"- magyarázta a szóvivő.
Binder István az InfoRádióban kijelentette: "a jegybanknak nincs arra vonatkozó információja, hogy öncsődöt jelentette volna a cég."
"A Magyar Nemzeti Bank azt jelezte, hogy a Quaestor Financial Hrurira Kft. a jegybank információi szerint, önként vállalta azt, hogy az értékpapír cégnél egy folyamatos másodpiaci forgalmat biztosít a kötvényeknek, tehát az MNB szerint egyáltalán nem kellett volna öncsődöt jelenteni" - hangsúlyozta Binder István. Közölte: "elég lett volna a nyilvánosság számára jelezni, hogy a folyamatos forgalmazást egy időre vagy véglegesen felfüggeszti a kibocsátó. Az idén lejárt vagy lejárni hivatott kötvényeknek a volumene 5-6 milliárd forint lett volna, ez a töredéke az eddig nyilvánosságra került volumeneknek."
Binder István szerint, "világos, hogy a felügyelet által az értékpapírcégnél feltárt és a kötvényprogramra is vonatkozó szabálytalanságok jelentették a valódi okot az úgymond öncsőd bejelentésére vagy be nem jelentésére."
Hanganyag: Németh Zoltán