Támogatta a gazdasági bizottság a vagyon-elkobzási javaslatot

Infostart
2015. március 24. 12:11
Egyhangúlag támogatta az Országgyűlés gazdasági bizottsága a brókerbotrányok felelőseinek vagyon-elkobzásáról szóló kormánypárti javaslat tárgysorozatba vételét.

Rogán Antal, a gazdasági bizottság fideszes vezetője a javaslat előterjesztőjeként azzal indokolta a tervezetet, hogy biztonságba kell helyezni a kártérítés alapjául szolgáló vagyont és lehetőséget kell adni az igazságszolgáltatásnak a felelősök - tehát az érintett cégek, illetve ezek vezetői, tulajdonosai, felügyelőbizottsági-tagjai és könyvvizsgálói - magánvagyonának zárolására.

"A törvényjavaslat ugye azért jelent újdonságot a mostani jogi helyzethez képest, mert nem kell megvárni a büntetőeljárás végét vagy a büntetőeljárás egy bizonyos stádiumát a zárolással, hanem amint megállapítható, hogy itt kár keletkezett, a zárolás az kezdeményezhető, az ügyészség kezdeményezi és a bíróság elrendeli."

A Fidesz frakcióvezetője kitért arra is, hogy a tervezet arról is gondoskodik, hogy az érintettek -- vagyonuk átruházása szándékával -- az elmúlt hetekben hozott döntéseit a bíróság felülvizsgálhassa.

Tóth Csaba a bizottság szocialista alelnöke úgy vélte: hiányzik a javaslatból, hogy a kisbefektetők mikor kaphatnak kártalanítást.

"Itt egyvalaki tud ebben lépni azonnal, a kormány és azt várjuk el tőle, hogy azonnal intézkedjenek és tegyék lehetővé azt, hogy ezeknek az embereknek meglegyen az anyagi biztonsága, érezzék azt, hogy törődnek velük, 10 ezer - 100 ezer emberről van itt szó."

Volner János a Jobbik részéről úgy látta, hogy valódi megoldást az jelentette volna, ha a kormánypárti többség már 2010-ben elfogadja a pénzügyi rendszer átláthatóságát célzó javaslatait.

"De a nagy halak megint meg fogják úszni és azokat a garanciális elemeket, amelyek ezt megakadályoznák, nem látjuk megjelenni a törvényjavaslatban."

Varju László, a Demokratikus Koalíció, frakcióktól független képviselője pedig felvetette, hogy a felügyelet felelősségét is vizsgálni kellene a brókerbotrányokban.

Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha a zárolt magánvagyonokból képzett vagyon-alap sem elegendő arra, hogy kártalanítsák az összes kisbefektetőt, Rogán Antal a bizottsági ülés után azt mondta: a Befektető-védelmi Alapnak is részt kell vállalnia a kártalanításból.

"Ha a Beva úgy dönt, hogy nem kártalanít én mindenképpen azt javasolnám a kormánynak, hogy ebben az esetben forduljon bírósághoz, mert az a meggyőződésem, hogy a Bevának bizonyos mértékű felelősséget vállalnia kell."

Mivel a bizottság minden tagja támogatta a tárgysorozatba vételt, jövő hétfőn már szavazhat az Országgyűlés arról, hogy sürgős eljárás keretében kedden elfogadhassák a képviselők az előterjesztést, ha erre rábólint a Ház akkor Rogán Antal szerint jó esély van rá, hogy a törvény már húsvét előtt hatályba lépjen és így már csak az eljáró bírókon múlik, hogy mikor zárolhatják a felelősök vagyonát.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást