Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár március 26-tól minden csütörtökön sajtótájékoztatót tart - tudta meg az InfoRádió.
Értesülésünk szerint a kabinet azért döntött így, mert úgy látja, hogy a kormányzás eredményes ugyan, de a szerdai kormányülések után a mostaninál hatékonyabban kell elmagyarázni a közvéleménynek, hogy pontosan miről szól egy-egy döntés.
Az úgynevezett szolgáltató típusú kormányzati kommunikáció tavaly háttérbe szorult a választási kampányok miatt, most azonban visszatér ezzel a nyilvános, a szokásosnál hosszabbra tervezett, a kérdések feltételét és a beszélgetést is lehetővé tevő sajtótájékoztatóval.
Az InfoRádió úgy tudja, hogy ennek a módszerváltásnak a jele az is, hogy az államtitkárok a korábbinál többet nyilatkoznak a szakterületeket érintő ügyekről, és az egységes kommunikáció érdekében rendszeresen konzultálnak a kormányzati kommunikációt irányító szakemberekkel.